A frankfurti DAX-index 0,38 százalékos pluszban, míg a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,10 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,64 pontos mínuszban fejezte be a kereskedést. Madridban 0,15 százalékos mínuszban, Milánóban viszont 0,44 százalékos nyereségben zárt az irányadó tőzsdemutató. Budapest is esett.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig szintén 0,19 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,22 százalékkal nőtt.

Az ADP francia repülőtér-üzemeltető több mint 5 százalékkal drágult, miután a kormány jelezte, hogy eladná a csoport egyes eszközeit. A brit ételkiszállítói piac egyik vezető vállalata, az online rendeléssel és kiszállítással foglalkozó Just Eat árfolyama több mint 7 százalékos mínuszban is járt, miután a rivális Deliveroo közölte, hogy megengedi az éttermeknek saját futárok alkalmazását.

A befektetők figyelme azonban a világ vezető jegybankjaira irányul. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága a várakozások szerint ismét kamatemelést hajt végre szerdán befejeződő kétnapos tanácskozásán, immár másodjára az idei évben. Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa csütörtökön döntést hozhat masszív kötvényvásárlási programja kivezetésének időpontjáról, míg a japán jegybank pénteken valószínűleg nem változtat monetáris politikáján.

Este fél hatkor a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékos, az S&P 500-as index 0,16 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,57 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedésre váltott, miután az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) arról számolt be, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a nyersolajtartalék a múlt héten, ráadásul a benzintartalék és a feldolgozott olajtermékek készletállománya is visszaesett. A legközelebbi, augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos nyereségben, 76,33 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,30 százalékos pluszban, 66,56 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,20 százalékkal, 1302,00 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1779 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,29 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A fotó forrása: Pixabay.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!