Emelkedéssel zárhatja a hetet Európa

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, követve az ázsiai tőzsdéket, miután a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások kedvező alakulását sejtető sajtóhírek felszították azokat a reményeket, hogy a világ két legnagyobb gazdaságának sikerül megállapodásra jutnia.
Dzindzisz Sztefan, 2019. január 18. péntek, 08:37
Fotó: AFP

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,45 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index és a párizsi CAC-40 index pedig 0,5 százalékkal emelkedhet a nyitásban.

A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai gazdasági napilap csütörtökön arról számolt be, hogy Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter több tanácskozáson felvetette a kínai importcikkekre kivetett pótvámok teljes vagy részleges feloldását. A cél az, hogy a pekingi vezetést arra késztessék, tegyen nagyobb engedményeket a két ország közötti kereskedelmi tárgyalásokon, illetve tegyen nagyobb erőfeszítéseket a hosszú távú reformok végrehajtására. A pótvámok elengedését Liu He kínai miniszterelnök-helyettesnek, kínai főtárgyalónak kínálnák fel a következő, január 30-án esedékes fordulón, amelyet Washingtonban tartanak - írja az MTI.

A New York-i tőzsdeindexek meredek emelkedésnek indultak a hír felröppenése után, ám a nyereségeket aztán visszafogta, hogy az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője azt mondta, Steven Mnuchin nem tett ajánlást a vámok csökkentésére. A WSJ azt is közölte, hogy Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő ellenzi a pótlólagos vámok teljes vagy részleges megszüntetésének ötletét.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az indexek, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát erősítette az amerikai-kínai tárgyalásokat övező derűlátás.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,27 százalékos pluszban zárt. Az ausztráliai S&P/ASX 200 0,50 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,82 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji irányadó index 1,42 százalékos pluszban zárt, míg a hongkongi Hang Seng 1,16 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,64 százalékkal 497,69 pontra kúszott fel.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára több mint egy százalékos nyereségben állt az ázsiai kereskedésben annak hatására, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) szokásos havi jelentésében a kitermelés meredek csökkenéséről számolt be decemberről, ami enyhítette az elhúzódó túlkínálat miatti aggodalmakat.

A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,14 százalékos pluszban, 61,88 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 1,25 százalékos nyereségben, 52,72 dolláron forgott péntek reggel.

Csütörtökön vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,40 százalékkal, 6834,92 pontra, a frankfurti DAX-index 0,12 százalékkal, 10 918,62 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,34 százalékkal, 4794,37 pontra esett. Ugyanakkor a páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,04 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,06 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,26 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK