Csak a DAX-index csökkent Nyugat-Európában

Frankfurt kivételével felpattantak kétéves mélypontjukról a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, de az emelkedést fékezte, hogy az ázsiai és a New York-i tőzsdékre továbbra sem tért vissza a bizalom - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. december 7. péntek, 18:05
Fotó: Shutterstock

A frankfurti DAX-index 0,19 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 1,06 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,68 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,86 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,82 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,46 százalékkal nőtt.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,54 százalékos, az S&P 500-as index 1,38 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,74 százalékos mínuszban állt.

Európában a nap nyertesei között voltak a technológiai vállalatok, amelyek almutatója nagyjából 2 százalékkal emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára meredeken emelkedik, miután a Kőolaj-exportáló Országok

Szervezetének (OPEC) tagállamai és a kartellen kívüli szövetségeseik, köztük Oroszország Bécsben megállapodott abban, hogy január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval, a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben fogják vissza kitermelésüket.

A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,75 százalékos pluszban, 62,91 dolláron, a januári WTI pedig 4,02 százalékos nyereségben, 53,56 dolláron forgott. Napi csúcspontján a Brent olajfajtát 63,70 dolláron, a WTI-t pedig 54,22 dolláron jegyezték.

Egy euróért 1,1395 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,15 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK