Erősen zárt Európa

Az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződésének a kilátása nagy lökést adott pénteken az európai tőzsdei árfolyamoknak, a vezető piacok másfél-két százalékos nyereséggel zártak - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. október 11. péntek, 18:14
Fotó: Shutterstock

Az indexek a gyengülő londoni kivételével több-kevesebb erősödéssel kezdték pénteken a kereskedést, majd további emelkedő lendületet vettek. Donald Trump amerikai elnök "nagyon jónak" minősítette a csütörtökön Kínával Washingtonban megkezdett tárgyalásokat. A Fehér Ház egyik tisztviselője pedig azt mondta, hogy "valószínűleg a vártnál jobban" alakultak a tárgyalások csütörtökön.

Európában külön fokozta a befektetői kedvet a rendezett brexit egyre növekvő esélye is. Ez volt egyúttal a londoni index kezdeti gyengülésének az oka is, a font-sterling árfolyamát ugyanis csütörtökön jelentősen megemelte a brit és ír miniszterelnökök közötti egyeztetés kedvező piaci fogadtatása. A J.P.Morgan befektetési tanácsadó szakértői ennek köszönhetően 5 százalékról 50 százalékra növelték egy megállapodásos Brexit valószínűségét.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,93 és 2,07 százalékkal magasabban álltak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,04 százalékkal erősödött.

Londonban 0,73 százalékkal emelkedéssel végzett az FTSE-100 index a még nem hivatalos záróadatok szerint. A frankfurti DAX index 2,76 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 1,69 százalék erősödést ért el pénteken. Madridban 1,64 százalékkal, Milánóban 1,85 százalékkal végzett magasabban a tőzsdeindex.

Az olajárakat a világkereskedelmi kapcsolatok rendeződésének jelei mellett az OPEC termeléskorlátozási szándéka emelte meg pénteken. Az OPEC főtitkára csütörtökön jelezte, hogy a szervezet decemberi közgyűlésén szóba kerülhet a termelés eddiginél nagyobb korlátozásának a lehetősége is.

Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj 1,93 százalék emelkedést mutatott a globális kereskedelemben hordónként 60,24 dolláron, a WTI pedig 1,55 százalékkal 54,38 dollárra emelkedett. A Brent három százalékos, a WTI két és fél százalékos heti nyereséget ért el.

Az eurót 0,40 százalékkal jegyzik erősebben 1,1048 dolláron, az arany spot ára 0,84 százalékkal unciánként 1481,07 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK