Negyedszázada lépett tőzsdére a Richter

Huszonöt éve, 1994. november 9-én vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére a Richter Gedeon Nyrt., amelyről ünnepélyes kereskedésindító csöngetéssel emlékeztek meg a tőzsdén. Az árfolyam a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett.
Szepesi Anita, 2019. november 22. péntek, 11:09
Fotó: Napi.hu

Két és fél évtizeddel ezelőtt, 1994. november 9-én kezdődött meg a tőzsdei kereskedés a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén 1330 forintos bevezetési áron, amely a 2013-as 1:10 arányú részvényfelosztás (split) követően, a részvényfelosztás utáni árfolyamon 133 forintnak felel meg. Bevezetése óta a vállalat papírjai a BUX index harmadik legnagyobb súlyú részvényévé váltak, a Richter értéke az aktuális tőzsdei árfolyamon mintegy 1100 milliárd forint. A tőzsdére lépés óta a vállalat részvényeinek árfolyama 44-szeresére, az egy részvényre jutó osztalék pedig 16,7-szeresére (100 Ft) nőtt, a cég eddig összesen 232,5 milliárd forintnyi osztalékot fizetett törzsrészvényei után - közölte a társaság.

A Richter árbevétele az elmúlt 25 év alatt  21-szeresére nőtt, 2018-ban 445,5 milliárd forint ért el. Az adózott eredmény 8,6-szorosára bővült, 2018-ban 36,2 milliárd forint volt. Az alkalmazottak számában is jelentős volt a növekedés: 2018-ban 12667 főt foglalkoztatott a cég az 1994-es 4 és fél ezerhez képest.

"Hosszú utat tett meg a Richter a tőzsdei bevezetése óta: regionális gyártóból magyarországi központú multinacionális nagyvállalattá vált, amely mintegy 100 országban értékesíti készítményeit, közel 50 országban leányvállalatok révén is jelen van, és Magyarországon kívül 5 országban vannak gyártó egységei. Specialty pharma stratégiánk következetes végrehajtásával mára mi büszkélkedhetünk a Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kutató-fejlesztő központjával és globális szinten is az egyik legjelentősebb nőgyógyászati portfólióval. Mindezek az eredmények nem kis mértékben a tőzsdei jelenlétünknek köszönhetőek, amely egyszerre járt tőkebevonással és komoly jelentéstételi kötelezettség révén nagyfokú átláthatósággal, amely egyben fokozott és állandó teljesítménykényszert is jelentett számunkra" - mondta el Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke a 25 éves jubileum alkalmából.

Orbán Gábor vezérigazgató arról beszélt, hogy a tőzsdei jelenlét egyértelművé teszi, hogy a Richter menedzsmentjének, vezetőinek és valamennyi munkavállalójának legfontosabb feladata a részvényesi érték növelése és a jövőben is magas hozzáadott értékű és kiváló minőségű speciality készítményeket vezetnek be a piacra, a jövedelmezőség javítása és a részvényesek elvárásainak teljesítése érdekében. Bíznak benne, hogy ezzel is tovább erősítik nem csak a külföldi, de a hazai részvényesek bizalmát, akiknek a súlya valamivel több mint 6 százalékról 11 százalék fölé emelkedett az elmúlt két évben - hangsúlyozta Orbán Gábor.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK