A Mol alulteljesített, az OTP árfolyama korrigált pénteken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,78 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 40 973,34 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szepesi Anita, 2019. február 1. péntek, 18:54
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX-index a nemzetközi piacokkal párhuzamosan, a nemzetközi tendenciáknak megfelelően mozgott. A Mol alulteljesítő volt, az OTP árfolyama viszont korrigálta az elmúlt napok negatív elmozdulásit, így a részvény árfolyama végül 11 500 forintra erősödött.

Arról is beszámolt, hogy a Richter Gedeon Nyrt. visszavonta az általa kifejlesztett Efgratin márkanevű, daganatos betegeknél alkalmazott gyógyszerének törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). Ugyanakkor megjegyezte, hogy ez a hír nem befolyásolta érdemben a gyógyszerpapír árfolyamát.

Szabó-Balogh Péter az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en kifejtette, hogy a nap végén közepes forgalom mellett pluszban zárt a BUX a vevők érkezése miatt.

A vezető részvények eltérően teljesítettek, mert míg az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a Richter árfolyama gyengült.

A befektetők nap közben az amerikai foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokra figyeltek - tette hozzá az elemző.

A Mol  0,55 százalékkal 3284 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1,14 százalékkal 11 500 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama  0,64 százalékkal 469 forintra nőtt, forgalma 201,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama  0,17 százalékkal 5870 forintra esett, a részvények forgalma 757,8 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK