A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével veszteséggel zártak az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy negatív nemzetközi hangulatban csökkent a magyar részvényindex, a négy vezető blue chip közül három esett.

Az elemző szerint a borús nemzetközi hangulat oka, hogy az inflációs nyomás miatt a vártnál magasabb kamattetőt áraznak a piacok az Egyesült Államokban és így később kezdődhet a jegybank szerepét betöltő Fed monetáris lazítása.

Jobbat vártak

Pénteken a Mol beszámolójával elindult a gyorsjelentési szezon, az olajtársaság negyedik negyedéves eredménye a különadók miatt a várakozásoknál gyengébb lett, míg az éves tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) a menedzsment várakozásait felülmúlva új rekordra, 4,7 milliárd dollárra emelkedett – mondta az elemző. A kedvezőtlen hangulat közepette a Mol gyengébb negyedéves eredménye nagyobb súllyal esett latba a befektetők értékelésében – tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,58 százalékkal 2748 forintra csökkent, 883,0 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,88 százalékkal 10 965 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,96 százalékkal 361,50 forintra gyengült, forgalma 92,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,46 százalékkal 7995 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3656,17 ponton zárt pénteken, ez 4,07 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!