A nagykereskedelmi forgalom 8 százalékos növekedése, valamint a gyógyszergyártás 4 százalékos csökkenése mellett az első negyedévben 141 milliárd forintot tett ki a Richter árbevétele, 0,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az adózott nyereség 7,3 százalékkal 26,9 milliárd forintra csökkent - ismertette a fő számokat Orbán Gábor vezérigazgató. Az eredményre elsősorban a tavalyi, a járvány kitörésekor elindult felvásárlási láz miatti magas bázis, a rubel értékvesztése, az elmaradt influenzajárvány és az orvos-beteg-kapcsolatok számának csökkenése hatott.

Nemcsak a Vrylar húzta a számokat

QP | Quality Placement

A gyógyszergyártás szegmensen belül ellentétes folyamatok zajlottak a különböző csoportok között. A saját fejlesztésű, antipszichotikum, a cariprazine ebben az időszakban is jól ment, a súlya 13 százalékról 19 százalékra nőtt, de nemcsak ez húzta a számokat. Tudott növekedni a bioszimiláris portfólió is, a nőgyógyászat viszont már nem, a hagyományos, generikus, tradicionális márkákat érintették a negatív hatások, így e csoport súlya  41 százalékra csökkent a néhány évvel ezelőtti 60 százalékról.

Az USA-ban Vrylar néven forgalmazott antipszichotikum forintban 37 százalékkal több bevételt hozott, a Terrosa bioszimiláris készítmény forgalma az első negyedévben csaknem 30 százalékkal nőtt. Tíz százalékos növekedéssel állt vissza a tervezett emelkedő pályára a nőgyógyászati termékek közül a Bemfola, mert az európai meddőségi központok nagy része újra kinyitott. A fogamzásgátlók piacán egyedülálló Evra fogamzásgátló tapasz még nincs teljesen integrálva a termékek közé, hiányzik a törzskönyvi engedélye.

Nagyot nőtt az amerikai árbevétel

A teljes árbevételen belül az amerikai piac jelentősen, a tavalyi 17-ről 22 százalékra nőtt, az egyéb piacokon vegyes elmozdulást érzékeltek. Európa aránya továbbra is nagyjából 33 százalékos.

A magas bázis, a Covid és az influenzajárvány elmaradása magyarázza az ukrán és az oroszországi árbevétel jelentős csökkenését.

A gyógyszeripart is sújtja a járvány

A vezérigazgató elmondta, a járvány harmadik hulláma a Richtert  is sokkal jobban érintette, mint a második, de sikerült a munkakörülményeket úgy alakítani, hogy biztonságban érezhették magukat a dolgozók és a gyógyszerellátást is folyamatosan és maximálisan biztosították. A gyógyszeriparra jellemző nehézségek között említette az ingadozó igényeket, az elmaradt orvos-beteg találkozókat, amik azt eredményezik, hogy az ágazat nem haszonélvezője a járványnak, ez számukra ugyanolyan válság, mint bárki másnak - hangsúlyozta.

A bruttó fedezet bevételnél nagyobb mértékű csökkenésének főleg a rubelárfolyam változása volt az oka, az orosz gazdaság nagyon rossz állapotban van, ráadásul a gazdaságélénkítés tere nagyon kicsi - fogalmazott Orbán Gábor.

 Eredetileg a 2019-es szint fölé tervezték növelni a kereskedelmi és marketingráfordításokat abban a reményben, hogy az év nagy részében már Covid- mentes lesz a működés, és két, promóciót igénylő, innovatív nőgyógyászati termék is forgalomba kerül 2021-ben. Az első negyedévben ebből még semmi nem látható, jelentősebb tevékenység az év közepén, második felében indul. Ennek megfelelően az első negyedévben 5,5 százalékkal 29 milliárd forintra csökkent a marketingköltség, és arányaiban is lefele mutat a marketingkiadás az árbevételhez viszonyítva. De ez nem jelenti ez marketinggel kapcsolatos elkötelezettség változását - hangsúlyozta Orbán Gábor.

Nem változott a kép

Más a helyzet a kutatás-fejlesztési (k+f) költségek terén, ami abszolút értékben is arányaiban is növekedést mutat, a kiadások 3 százalékkal nőttek, 15,5 milliárd forintra. Egyre többet fordítanak a magas hozzáadott értékű pipeline fejlesztések előmozdítására - fogalmazott a vezérigazgató.

A várakozásokról Orbán Gábor kifejtette, nem változott az idei évről alkotott kép. A Covid lényegesen súlyosabb hatást gyakorolt a vállalati operációra, de ez nem változtat azon, hogy idén egy számjegyű, 5 százalék körüli árbevétel növekedést várnak. Vannak lefelé mutató kockázatok helyenként, de az átmeneti lassulás után több termék esetében jobb kilátásokkal számolnak, amik összességében a 3 hónappal ezelőtt jósolt pályán tartják az eredményt.

Az osztalékfizetés most az éveken át alkalmazott osztalékfizetési sáv (25-40 százalék) felső határán történik, a Richter az adózott eredmény 40 százalékát, 225 forintot fizeti ki osztalékként a tavalyi év után a részvényeseknek.

Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke megerősítette, a Richter a jövőben sem vesz részt a koronavírus elleni vakcinafejlesztésben, nincs ilyen tapasztalata.

Az új törvény szerint a Richter vagyonkezelői alapítványi tulajdonban lévő részvényeit fel kell ajánlani az államnak megvásárlásra, ha az állam nem él vele, akkor az érintett cégnek kell felajánlani a csomagot, ez fontos változás, hangzott el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!