Új időszámítás kezdődik a tőzsdéken

Az elmúlt 10 évben drasztikusat emelkedtek az árfolyamok a világ vezető tőzsdéjén, s ennek az egyik hajtóereje a cégek sajátrészvény-vásárlásai voltak. Úgy tűnik, ennek most vége.
Lovas-Romváry András, 2019. október 22. kedd, 18:40
Fotó: Napi.hu - képünk illusztráció

Hatalmas visszaesést mutatnak az év eddig eltelt időszakában az amerikai tőzsdei cégek sajátrészvény-vásárlásai a Goldman Sachs elemzőinek számításai szerint. A cég figyelmeztette befektetőit, hogy ennek komoly következményei lehetnek a részvénypiacra - írja összefoglalójában a CNBC.

A befektetési bank összesítése szerint az S&P 500-as részvényindex kosarában szereplő cégek összesen 161 milliárd dollárban vették saját részvényeiket, ez nagyjából 18 százalékkal alacsonyabb az első negyedévben mért összegnél. Az év eddig eltelt időszakában a visszaesés mértéke 17 százalékos. Bár nagy a visszaesés mértéke, az idén eddig erre a célra fordított pénzmennyiség még mindig a második legmagasabb a történelem során.

Ugyanakkor a Goldmannál úgy vélik, a második negyedévben mért visszaesés trendszerűen folytatódni fog. A részvény-visszavásárlások az egyik olyan tényező voltak az elmúlt 10 évben, amely jelentősen segítették a tőzsdei  árfolyamok emelkedését. Ennek során a pénzügyi válságban elért mélypontja óta az S&P 500-as index értéke a négyszeresére emelkedett. A visszavásárlás elvileg két hatáson keresztül tudja kedvezően befolyásolni az árfolyamot:

  • Pótlólagos keresletet generál az adott részvény iránt,
  • és mivel csökken a közkézen forgó részvények darabszáma, ezért emelkedik az egy részvényre jutó nyereség nagysága is.

Persze vannak olyanok, akik szerint nem ez a legjobb mód egy cég számára a rendelkezésre álló források elköltésére, a megtermelt pénzt lehet például a cégnek hitelei törlesztésére vagy beruházásokra is fordítania. Washingtonban is vannak, akik már túlzónak érezték az elmúlt években elért nagyságrendet, s a portál szerint előkészületben van egy törvényjavaslat, amely szigorúbban korlátozná a vállalatok ilyen akcióit.

A Goldman elemzői szerint a sajátrészvény-vásárlások nem az egyedüli kiadást jelentik a cégeknél, amelyeknél egy kicsit lejjebb csavarnák a tempót. A várhatóan lassuló globális gazdasági növekedés és a kereskedelmi háború okozta bizonytalanság miatt más terülteken is takarékosabbá váltak a cégek. Az S&P 500 kosarában szereplő cégek átlagosan 4 százalékkal fogták vissza az első félévben készpénzkiadásaikat, éves szinte 6 százalékosra várják a visszaesést. Ha bejön a várakozás, akkor ez a legnagyobb visszaesés lesz 2009 óta.

Eközben a harmadik negyedévben a vállalatvezetők optimizmusa a pénzügyi válság óta nem látott szintre zuhant. A Duke University tanulmányára hivatkozva azt állítják, hogy a pénzügyi igazgatók többsége recessziót vár az Egyesült Államokban a következő 12 hónapban.

A cégek rendszerint kevesebbet költenek, amikor a gazdaságpolitikát bizonytalannak érzik. Márpedig ennek bizonytalansága globálisan 20 éves csúcsra emelkedett augusztusban. Ráadásul ezt a bizonytalanságot még tovább növeli a kereskedelmi háború és a jövőre várható amerikai elnökválasztás is - írta David Kostin, a cég vezető amerikai részvénystratégája. Ebben a környezetben szerintük megnő majd a kereslet a jó osztalékhozammal rendelkező cégek részvényei iránt, így ezeket lehet érdemes most vásárolni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK