Újabb cáfolat érkezett Matolcsy érvelésére (bővített)

A globális piaci hangulati mérőszámok tanúsága szerint belső okok álltak az elmúlt napok forintgyengülési hulláma mögött - vélekedtek keddi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
MTI, 2013. január 15. kedd, 18:00
Fotó: Napi.hu

William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza befektetőknek kedden összeállított elemzésében felidézi, hogy a magyar kormány álláspontja szerint külső spekuláció okozta a forint árfolyamveszteségét.

Jackson grafikus elemzéssel kimutatja ugyanakkor, hogy a forintgyengülés időben éppen egybeesett a globális piaci volatilitás egyik fő mércéjének tekintett, a befektetői kockázatvállalási hajlandóság megítélésére is használt VIX index lendületes csökkenésével, ami az árfolyam-kilengési hajlam mérséklődését és a piaci hangulat javulását jelezte. A grafikus kimutatásban az euró forintárfolyama és a VIX index által leírt görbe - amelyet a Capital Economics elemzője tavaly januárig vezet vissza - az elmúlt napokban éles ívben széttartóvá válik.

Jackson szerint ebből úgy tűnik, hogy a forintárfolyam és a VIX index közötti kapcsolat - amely a tavaly január óta eltelt egy évben a két görbe csaknem párhuzamos mozgása alapján szoros korrelációban volt - az utóbbi napokban megszakadt, ami arra vall, hogy a forintárfolyam mozgását jelenleg nem a globális kockázatvállalási készség ingadozásai, hanem belső tényezők vezérlik.

A Capital Economics londoni elemzője szerint a fordulatot az is mutatja, hogy a korábbi hónapokban folyamatosan mélyült a magyar gazdaság recessziója, az IMF-megállapodásról szóló tárgyalások pedig "befagytak", ám a forint mindezek ellenére - egészen az elmúlt napok gyengüléséig - meglehetősen stabil maradt.

Matolcsy kinevezése heves "visszacsapást" eredményezne

Jackson szerint a forintárfolyamra ható helyi tényezők jelentős kockázatokat hordoznak, és ezek közül is elsődleges a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén esedékes vezetőváltás.
A Capital Economics londoni közgazdásza megerősítette a ház már korábban is hangoztatott véleményét, miszerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelölése lenne ebből a szempontból a legvitatottabb lépés, és így ez eredményezné a leghevesebb piaci "visszacsapást" is.

Az elemző szerint az új MNB-elnök személyével kapcsolatos piaci aggodalmak erősödése miatt valószínűnek látszik, hogy a következő hónapokban további eladási hullámok lesznek a magyar befektetési eszközök piacain. Jackson közölte: a cég nem tartja kizártnak, hogy a forint akár a 310 forint/eurós szintig is eljut e folyamat során.

Az MNB élén esedékes váltás lehetséges kihatásaira más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői nemrégiben összeállított elemzésükben közölték: véleményük szerint ha olyan MNB-elnök váltja Simor Andrást, akit a piac "gyengének" minősít, akkor 5 százalék lenne a jegybanki alapkamat alsó határa a jelenlegi enyhítési ciklus végén.
Ám ha a piacot "nagyon pozitív meglepetés" éri egy magasan képzett és függetlennek elismert közgazdász kinevezésével, akkor a ház elemzői szerint lehetőség nyílhat arra, hogy az MNB 4 százalékig csökkentse alapkamatát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homer11, 2013.01.16 07:52

@karamiki: én már többször leírtam, hogy többek között ez van mögötte.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nylonzsak, 2013.01.16 07:49

@karamiki: Már a Kósa "forint bedöntő" projekt esetén felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Ahogy elnézem azóta is szorgosan "dolgozik" saját zsebre a Simicska Found. Mondjuk ez értelmes magyarázat lenne a gazdaságpolitikai dilettantizmus egy részére ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

karamiki, 2013.01.15 18:55

Arra még senki nem gondolt, hogy kormánny-közeli spekulánsok kaszálnak nagyot a Forint mozgáson? Kockázatmentes nyereség, hiszen előre tudják a "bejelentéseket".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2013.01.15 18:15

Matolcsy saját magát röhögteti ki ezzel a minden sarokban egy spekuláns elmélettel.Persze az egyetemleges bűnös is megvan.. az örök depressziós Roubini akit pont a spekulánsok nem vesznek komolyan ( akkor nem nőnének és döntenének rekordot manapság a részvényárak, hanem mindenki a világvégére készülne ugyebár :-DDDDDDDDDD ).

Ami biztos Orbánmatolcsyban nem fogunk sosem csalódni, elég kiszámíthatóan hozza a szokásos dilettáns formáját,amin jól el tudnánk szórakozni egyébiránt, csak az a kár, hogy mindíg mi fizetjük a cehhet :-(((
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html