Piaci összefoglaló - 2013.12.12.

Az ismét borús hangulatban záruló távol-keleti kereskedést követően az európai börzék útja is lefelé vezetett a hét negyedik napján: a piaci fókusz középpontjában továbbra is a Fed QE-programjának mérséklése állt, amelynek szűkítése akár már a következő héten megkezdődhetne.

A tapír korai eljövetelével kapcsolatos, fokozódó várakozások-, valamint a vártnál kedvezőbb kiskereskedelmi eladási statisztikák közzétételét követően a dollár erősödött csüt    örtökön délután.

Bár hajnalban az első látásra nem kedvezőtlen foglalkoztatottsági adatokra sem tudott érdemi erőt mutatni az ausztrál dollár: a kereskedés második felében azonban az RBA elnökének verbális intervenciója küldte padlóra az Aussie-t, amely 0,90-es szintet letörve egészen 0,8920-ig zuhant. 

US

Vegyes adatsorok érkeztek csütörtökön az Egyesült Államokból. A kiskereskedelmi forgalom a várt 0,6% helyett 0,7%-os ütemben bővült novemberben, míg a kereskedelmi tárca a korábbi hónap adatát 0,4%-ról 0,6%-ra módosította. A gépjármű- és üzemanyag-értékesítésektől megtisztított mutató is felülteljesítette az elemzői várakozásokat; így az ünnepi szezon felé közeledve a lakossági fogyasztás további élénkülése kedvező hatást gyakorolhatna az USA gazdaságának negyedik negyedéves bővülési ütemére.

Mindemellett jelentősen megugrott a heti munkanélküli segélykérelmek száma: a december 7-ével záruló héten 68ezerrel többen, 368 ezren regisztráltak munkanélküli ellátásért az Egyesült Államokban, míg a munkaügyi minisztérium a korábbi hét adatát 298 ezerről, 300 ezerre módosította. A piaci konszenzus előzetesen 320 ezres értéke valószínűsített. A kéthónapos csúcsra emelkedő adat alighanem szezonális hatások torzíthatták, így a következő hetek folyamán derülhet ki, hogy valóban megtörhetett-e a kérelmek számának trendje.

Kép: Admiral Markets

Jelentősen megugrott a heti munkanélküli kérelmek száma a tengerentúlon
Forrás: tradingeconomics.com

Devizapiaci kitekintés

Elsőre kedvezőnek tűnő adatsorok érkeztek az ausztrál munkaerőpiacról, csütörtökön hajnalban. A korábbi hónap 1100 fős növekedése után 21 ezer fővel 11,6 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 15,5ezerrel 8,1millióra-, míg a részidőben foglalkoztatottak száma 5,5 ezerrel 3,5millióra kúszott. Míg az aktivitási ráta 64,8%-on ragadt, a munkanélküliségi ráta 5,7%-ról 5,8%-ra emelkedett.

A bányászaton kívüli gazdasági aktivitást élénkíteni kívánó ausztrál jegybankároknak azonban hosszabb távon alighanem komoly fejtörést okoz a fokozatosan felfelé kapaszkodó munkanélküliségi ráta, valamint az elmúlt években mérséklődő participációs ráta is: azonban az elmúlt években végrehajtott kamatcsökkentések után az RBA tisztségviselői úgy tűnik várakozó álláspontra helyezkedtek. Mindemellett a jegybankelnök korábban többször is kijelentette, hogy az ausztrál dollár túlértékelt; ugyanakkor a tapírra váró ausztrál jegybankár nem ált meg ezen a ponton:  Glenn Stevens csütörtöki nyilatkozatában ismételt verbális intervencióval küldte padlóra a szigetország fizetőeszközét. A jegybankelnök délutáni kommentárja szerint kívánatos lenne, hogy az ausztrál dollár árfolyama közelebb kerüljön a 0,85-ös szinthez. Az AUDUSD kurzusa a 0,90-es támaszt áttörve egészen 0,8920-ig zuhant csütörtök délután.

Kép: Admiral Markets

Júliusi mélypontja közelébe zuhant az ausztrál dollár, a jegybankári kommentárok után  Forrás: admiralmarkets.hu

Szerdai ülésén az előzetes várakozásoknak megfelelően 2,5%-on tartotta a kamatot az új-zélandi jegybank. A korábbinál héjább hangvételű közlemény hatására az új-zélandi dollár erősödéssel reagált, miután Graeme Wheeler jegybankelnök szerint az alapkamat megemelésére már jövőre sor kerülhet. A piaci konszenzus jelenleg 2014 márciusára valószínűsíti az első kamatemelés lehetséges időpontját.

A délutáni piaci összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!