A piacok viszonylagos nyugalma megtévesztő: a gazdaságok komoly egyensúlyi problémákkal küzdenek, amelyeket mindenképpen kezelni kell, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az iraki konfliktus nyomán új energiaválság fenyeget - állítja Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza negyedéves globális előrejelzésében.

A szakértő szerint a világgazdaság alapvetően kedvező harmadik negyedév elé néz, részben azért, mert az Egyesült Államok gazdasága a katasztrofális, 2,9 százalékos első negyedévi szűkülést követően újra növekedési pályára állhat. A részvények továbbra is jobban teljesítenek, mint az államkötvények, és az amerikai dollár gyengélkedésére is egyre kevesebben fogadnak majd. A devizapiacon az árfolyamok ingadozása erősödni kezd, ahogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mennyiségi lazításának harmadik szakasza lassan véget ér, az árupiacokon pedig minden szem az olaj árfolyamára szegeződik, amely magas lehet, de viszonylag szűk sávban ingadozik majd - jósolja a szakértő.

A világgazdaság legfőbb egyensúlyi problémája, amely napjainkra mindenhol állandósult, azaz, hogy a piacot alkotó gazdasági szereplők 20 százalékát kitevő tőzsdei cégek és bankok kapják az elérhető pénzügyi források és politikai tőke 100 százalékát, megfojtva a gazdaság 80 százalékát alkotó kis- és középvállalkozások tömegeit - állítja Jakobsen. Persze a részvénypiaci értékelések korrektek, de ehhez az is kell, hogy a szerencsés 20 százalék rendkívül kedvező feltételekkel jusson tőkéhez, és mindenki makacsul bízzon a mennyiségi lazítás sikerében, illetve a részvénypiac lendületében; napjainkban pontosan ez zajlik - teszi hozzá.

Recesszió Németországban?

A várt fellendülés további lehetséges akadálya a kínai ingatlanpiac állapota és brutális refinanszírozási igényei, illetve az ázsiai exportpiacok szűkülése és a magas energiaárak miatt elkerülhetetlen francia és német recesszió. A tartósan magas energiaárak negatívan hatnak a fogyasztásra is azáltal, hogy csökkentik a fogyasztók elkölthető jövedelmét. Jakobsen szerint, ha a kiváltságos kisebbség által ma megszerzett források egy részét nem tudjuk minél előbb elérhetővé tenni a 80 százalékos többség számára, a világgazdaságra évtizedes "japanizáció" vár, azaz a növekedés tartósan megreked, csakúgy, mint Japán gazdasága az elmúlt 20 évben. A világgazdaság újraindításához elengedhetetlen az egyensúlytalanság megszüntetése, észre kell vennünk, hogy amikor a kismértékű növekedésnek örülünk, valójában figyelmen kívül hagyjuk a sokkal nagyobb problémát - hívja fel a figyelmet.

2014 a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, az Európai Központi Bank, a Fed, és szinte minden banki közgazdász előrejelzése szerint a növekedés éve kellene, hogy legyen. A második félév küszöbén ennek ellenére eddig mindössze törékeny európai gazdaságokat és növekvő költségvetési hiányt látni. Az amerikai gazdaságnak a második negyedévben 2,9 százalékos bővülést kellene elérnie ahhoz, hogy ellensúlyozza az első negyedéves visszaesést, Ázsia pedig úgy hiszi, a növekedés tudatos lassításakor képes lesz a "zökkenőmentes landolásra", pedig ez legalább olyan valószínűtlen, mint a vadvízi evezés óceánjáróval - fejtette ki Jakobsen.

A részvényeket venni kell, nagy fenyegetés az olaj

A Saxo Bank elemzői ennek ellenére úgy vélik, hogy változatlanul a részvények jelentik a legvonzóbb befektetési lehetőséget. Peter Garny, a bank vezető részvénypiaci stratégája szerint ha valaki értelmezhető hozamot szeretne elérni befektetésein, az idei második félévben is részvényeket kell tartson. Szerinte a részvények árazása reálisnak tekinthető., s egyáltalán nem tart részvénypiaci lufitól.

Az iraki destabilizáció az utóbbi időszakban jelentősen megemelte az olajárat, arányaiban azonban ez a növekedés viszonylag mérsékeltnek tekinthető. Az olaj árának további emelkedése azon országok valutáit érintené a legérzékenyebben, amelyek energia-szükségleteik kielégítését túlnyomórészt importból fedezik, és amelyek egységnyi bruttó össztermék-növekménye a leginkább energiaigényes. Utóbbi tekintetében India, Dél-Korea és Dél-Afrika tűnik a legveszélyeztetettebbnek, míg importfüggőség szempontjából Törökország, Lengyelország és Magyarország - mondta John J. Hardy a bank vezető devizapiaci stratégája.

A szakértő a harmadik negyedévre többek között az euró-jen, az ausztrál dollár-amerikai dollár, illetve az ausztrál dollár-kanadai dollár eladásban és a  mexikói peso-török líra vételben, illetve eséskor a norvég korona-svéd korona vételben lát fantáziát.

A bank árupiaci szakértői szerint az iraki konfliktus komoly fenyegetést jelenthet a globális olajellátásra. Ha a szunnita harcosokat nem tudják megállítani, az év vége felé elkerülhetetlen lesz a magasabb olajár. Ole S. Hansen stratégiai vezető szerint Irak céljai jelenleg elérhetetlennek tűnnek; ez pedig arra ösztönzi Szaúd-Arábiát, hogy növelje kitermelését ezzel megmentse az olajpiacokat a kínálat szűkülésétől. Távlatilag, az energiapiacnak meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, bármilyen szokatlan is, hogy a kitermelt nyersolajkészletek mennyisége könnyen meghaladhatja a keresletet, részben az OPEC-országokon kívüli kitermelés növekedése miatt. Jelenleg arra számítunk, hogy a Brent nyersolaj hordónkénti átlagára tovább csökken, és 105 dollár közelébe kerül - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!