Vörösben nyitott Nyugat-Európa

Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán, a frankfurti DAX-index 0,67 százalékkal, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,58 százalékkal esett.
Szepesi Anita, 2017. május 17. szerda, 09:40
Fotó: Reuters

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,15 százalékkal nőtt a kereskedés indításakor - írta az MTI.

Az eurót 1,1109 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,23 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. A múlt héten emelkedtek az amerikai olajkészletek, ami fokozta azokat az aggodalmakat, hogy a piac túltelített marad, hiába igyekszik Oroszország és Szaúd-Arábia elérni a kitermeléscsökkentési megállapodás júniusban lejáró hatályának 9 hónapos meghosszabbítását.

Az észak-tengeri Brent júliusi szállításra hordónként (159 liter) 51,38 dollárba került, 27 centes, 0,52 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júniusi szállításra hordónként 33 centtel, 0,68 százalékkal, 48,33 dollárra nőtt.

Kedden vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,91 százalékkal, 7522,03 pontra nőtt, míg a frankfurti DAX-index 0,02 százalékkal, 12 804,53 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalékkal, 5406,10 pontra csökkent. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,02 százalékkal csökkent, az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,08 százalékkal nőtt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,01 százalékkal esett vissza.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK