A Napi.hu munkatársának jegyzete.

Angela Merkel kancellár azt ígérte a német adófizetőknek a görög segélycsomagok elfogadásakor, hogy az adósok minden centet vissza fognak fizetni, ám tudnia kellett, hogy ezt az ígéretet nem lehet betartani. Ehhez nem kellett atomfizikusi diploma, bár a kancellár asszonynak van valami hasonló papírja.

Európa éppen olyan mereven megosztott világ, mint az amerikai kontinens, ahol a fejletlenebb latin-amerikai államok gyakran bajba kerülnek. Merkel és a döntéseit előkészítő agytrösztök tisztában vannak ezzel a merev megosztottsággal. Látták a német újraegyesítést, amelyben az irdatlan kiadások ellenére nem tudták kiegyenlíteni a két korábbi országrész közti különbséget.

Nagyjából 2000 milliárd eurót - 20 évnyi magyar GDP-t, 14 évnyi közös uniós költségvetést - öltek bele a 16 milliós ex-NDK-ba 25 év alatt, amivel a nyugati szint egyharmadáról bő kétharmadára tudták felhozni, úgy, hogy közben kétmillióan átvándoroltak keletről nyugatra, viszont egyetlen nagy cég sem települt át nyugatról keletre.

A német elit tudja, hogy európai szinten még kevésbé lehet egy szintre hozni az országokat, és hogy a fejletlenebb államok bizonytalan lábakon állnak.

Ezért a görögök esetén nem a válság a legfőbb gondjuk, hanem az, hogy ez nem csupán házon belül (az EU-ban), hanem a hálószobában (az eurózónában) történik. Görögország nem tartozik Európa élen járó részéhez, de bekerült az elitklubba, ami megoldhatatlan feladattá teszi csődjének kezelését.

Járulékos veszteség

Az ilyen "centrum-periféria" helyzetekben a fejlettebb résznek le kell nyelnie, hogy a fejletlenebb térségekbe pumpált pénzének egy részét elbukja, akár a nagyobb rizikóért nagyobb profitot remélő magántőkéről, akár támogatásokról, közpénzről van szó.

Magyarországon például a külföldi tulajdonú bankok 2008 előtt szépen kerestek, 2010 óta viszont a garabonciás kormány kedvenc fejőstehenei. Az uniós támogatások jelentős részét ökörségekre szórják el vagy ellopják, de cserébe nem omlik össze pénzügyileg az ország. Ezeket a veszteségeket elviselik a donorok, mert nem túl nagyok, a görögöknél azonban elszúrták a dolgot.

Csúnya látvány

Közhely, hogy a görög költségvetésen tátongó méretes lyukat részben az ország eurótagsága, részben az egymást követő kormányok kreatív könyvelése, részben a hanyag európai ellenőrzés fedte el. Ha marad a drachma, már korábban, például a 2004-es olimpia után megborulhatott volna Görögország, aminek számos előnye lett volna.

Például kisebb lett volna a csőddel járó cech. A görögök jóléte akkor is megroggyant volna, de ezért nem okolhattak volna másokat. Éppen úgy lett volna, ahogy a kelet-európai országok csődjeinél történt az elmúlt 25 évben.

Így viszont az eurótagállamok belekeveredek a válságba. Ha kilökik Görögországot az eurózónából, a visszatérő drachma leértékelődése nyomorítja meg a görögöket. Ha benntartják őket, akkor az eladósodás nélküli bevételek szintjére kell leszorítaniuk a jövedelmeket, azaz el kell szegényíteniük őket, hogy megelőzzék az újabb csődöt.

A kisebb gond az, hogy ez felszítja a politikai indulatokat. A nagyobb, hogy reflektorvénybe helyezi Európa merev megosztottságát, miközben az itt élő embereket az európai nemzetek egyenrangú közösségéről szóló ideológiának kellene összetartania. Ezért ezt a problémát el kell ködösíteni.

Egyfajta matriarchátus

Az amerikai kontinensen minden ország elitje olyan politikai rendszert üzemeltet és olyan gazdaságpolitikát folytat, amilyet akar. Az USA a falkavezér, de nem apuci, nem felel azért, mi történik a többi országgal. Az integráció szabadkereskedelmi övezetek formáját ölti. Ez a nemzetek Amerikája, az euroszkeptikusok ideálja.

Indiában és Kínában közös állam fogja át a kontinensnyi népességet, így minden ebből fakadó probléma családi viszály.

Európa egy matriarchátusra emlékeztet, vagy talán így faraghatna előnyt abból a hátrányából, hogy nincs rendszerszervező állama. A matriarchátusszerű működést mutatja például, ahogyan a közös normák magyarországi megsértését kezeli. A többi ország hátat fordít a vétkesnek: nem taszítják ki, de csak annyit beszélnek vele, amennyit muszáj.

Merkel merkelezett

A rendszer "matriarchája", informális, konszenzuskereső, hegemón hatalma Németország lehet. Merkel mutat készséget az ennek megfelelő vezetői szerep eljátszására, ám a görög válság idei fordulója alatt az volt a legfőbb gondja, hogy ne szegje meg említett ígéretét. Ráhagyta az irányítást pénzügyminiszterére, aki nem művésze a finom politikai színjátékoknak.

A kancellár korábban is elkövette ezt a hibát. A 2013. szeptemberi németországi parlamenti választások előtt egy évre visszahúzódott (merkelezett, ahogy a német fiatalok mondják). Eközben a brüsszeli bürokrácia elszúrta az EU Ukrajna-politikáját - nem számolt az oroszokkal. Mire Merkel visszatért a színre, késő volt: már a polgárháborúról kellett tárgyalnia velük.

Távolabbi cél

Európa nyújtózkodik Kelet-Európa és az arab világ felé is, hogy pariban legyen a világ előbb említett nehézsúlyú, milliárdos népességet átfogó versenyzőivel. Ehhez gesztusokat kell tennie: két éve Ukrajna ügyében elmulasztotta ezt, a közel-keleti menekültek befogadása viszont ad egy esélyt erre.

Nem marad örökké a padlón a Közel-Kelet. Nincs ugyan a láthatáron masszív gazdasági növekedés, amire támaszkodva feltápászkodhatna, de az alternatív energia idővel filléres energiával kecsegteti a világ minden országát, ami megkönnyítheti társadalmaik stabilizálását. És a Közel-Keleten ebben szerepet fog játszani a mostani menekültekből kinövő elit. És a németek lesznek a legjobb barátaik.