Nagy visszhangot keltett, hogy az osztrák-magyar határ ágfalvai oldalán júliustól egyszeri 160 eurós (60 ezer forint) díjat kell fizetni azoknak, akik át akarnak menni Ausztriába a két település közötti határátkelőn. Ebből 140 euró levásárolható az osztrák boltokban, az engedély pedig két évre szól.

Nemzetközi jogászok támadták meg a somfalvi határt lezáró rendeletet. Az osztrák alkotmánybíróságnál normakontrollt kértek, az Európai Bizottságnál panaszt tettek, az OLAF-nál bejelentéssel éltek és kártérítési pert is indítottak az Ágfalva és Somfalva között kialakult helyzet miatt – tudatta a HírTV.

 

Egy határátkelőt kipipálhatunk, de mi lesz a többivel?

Rendezték az egyik korlátozott magyar-osztrák határátkelőhely helyzetét, viszont továbbra is probléma van az ágfalvai határátkelőhellyel. Bővebben >>>

Egyezményszegésről lehet szó?

A közös európai megállapodásokkal ellentétes intézkedés sérti azok jogait, akik át akarnak kelni – már pedig rengeteg ingázó tette forgalmassá az útvonalat.

Hozzá kell tenni, hogy a nagyobb járműforgalom több balesethez vezetett, ezért is intézkedett az osztrák település polgármestere a díjszabással, vagyis, hogy júliustól 160 euró fejében engedik be az országukba azokat, akik Somfalva (Schatterndorf) és Ágfalva között kívánnak belépni.

A 160 eurós díj két évre szól és a zöme levásárolható az osztrák boltokban, az ingázók mégis méltánytalannak érzik a korlátozást.

Somfalván néhány héttel ezelőtt automata pollerek, vagyis süllyedő oszlop elhelyezésével azt célozták, hogy matrica nélkül egy autó se léphesse át a határt.

Szijjártó Péter július elején az osztrák európai integrációs miniszterhez fordult, aki az európai forrásokat is felügyeli, hogy „legyen kedves, és tegyen lépéseket, hogy Burgenland tartomány vagy a helyi önkormányzat ne hozzon olyan lépéseket, amelyek a közös európai megállapodásokkal ellentétesek”.

Szerinte azon kívül, hogy „egyértelműen nekünk van igazunk, az európai szabályok is azt diktálják, hogy ezeken a határátkelőhelyeken szabaddá kell tenni az átjárást”.

A HírTV-nek helyiek arról számoltak be, hogy a két településen gyakorlatilag megszűnt az állampolgárok közötti jó szomszédi viszony, pedig korábban rendszeresen szerveztek közös programokat.

 

Vasfüggönyt húztak az osztrákok: 60 ezer forintos belépési díjat szednek a határátkelőnél

Óriási a felháborodás a határ magyar oldalán. Az új szabályok július 3-től lépnek életbe. Az átkelést engedélyeztetni kell az osztrák hatósággal a díj megfizetése mellett. A kérvények indokoltságáról egy osztrák szakértői tanács dönt. Bővebben --->