Forgalomkorlátozás lesz a népligeti felüljárónál, kiemelik a híd két tartógerendáját – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

munkálatok május 6-án és 7-én, szombaton, illetve vasárnap zajlanak. Az ehhez szükséges forgalomtechnikát péntektől építik ki,

szombattól pedig a kiemelés idejére lezárják az Üllői úton a centrum felé vezető belső forgalmi sáv pénzverde előtti szakaszát.

A kiemelt mintákon és a feltáruló szerkezeti elemeken szakemberek bevonásával helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokat végeznek. A gerendák kiemelésekor az emelést végző daruk és a tartókat elszállító járművek számára szükséges helyet sávlezárással biztosítják.

 

  • A munkaterület mellett a forgalom egy sávon, sebességkorlátozás mellett haladhat. 
  • A Könyves Kálmán körúton déli irányból az Üllői útra balra kanyarodó két sáv közül a belsőből nem lehet majd balra kanyarodni az Üllői útra. 
  • A felüljáró alatti parkolóterületek továbbra is lezárva maradnak. 
  • A felüljárón a jelenlegi forgalmi rend nem változik. 

A tömegközelekedés rendje is változik

A 83-as trolibusz megállóját ideiglenesen áthelyezik a Könyves Kálmán körútra, várhatóan pénteken 17 órától a hétfői üzemkezdetig.

A népligeti felüljáró műszaki állapotát feltérképező vizsgálatok február végén kezdődtek, emiatt ideiglenes forgalmi rendet alakítottak ki. Jelenleg a felüljárón a városközpont irányába egy, a városközpontból kifelé változatlanul két sáv járható.

Súlykorlátozás is van

A felüljárón továbbra is biztonságosan lehet közlekedni az érvényben lévő súlykorlátozás figyelembevételével: a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át rajta, a BKK által üzemeltetett buszok esetében a 19 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozik a korlátozás.