Országszerte 25 fok alatt alakulnak a maximumok, hőérzetünkön azonban a nagy területen megerősödő északnyugati, nyugati szél is ronthat – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Reggel, délelőtt még sokfelé elkélhet az esernyő, napközben viszont a legtöbb helyen csökken a csapadékhajlam, és délután már csak elszórt jelleggel fordulhatnak elő záporok, zivatarok, a heves zivatarok esélye addigra már jelentősen megcsappan. 

Az összefüggő csapadékzóna lassan változtatja a helyzetét, ezért a nap első felében az ország keleti felén további kiadós mennyiségű csapadék hullhat, lokálisan zivatarok és felhőszakadás is előfordulhat. Itt akár 20-50 milliméter eső is lehetséges. Kisebb számban a nap további részében is kialakulhat zivatar arrafelé.

Ezen túl a délelőtti óráktól a nyugati, délnyugati tájakon növekszik az esély újabb zivatarok előfordulására, amelyeket átmenetileg erős, viharos széllökések esetleg jégeső kísérhetnek. A szombatihoz hasonló heves eseményekre azonban nem kell készülni.

Az OMSZ hozzátette: az északnyugatira, nyugatira forduló szelet napközben elsősorban a Dunántúli-, valamint az Északi-középhegység magasabb részein zivatartól függetlenül is kísérhetik viharos, akár 60 kilométer/órás széllökések.

Az Útinform figyelmeztet: mivel napközben sokfelé számíthatunk esőre, heves záporokra, zivatarokra, helyenként felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel, ezért az országban többfelé vizessé, csúszóssá válhatnak az utak, illetve vízátfolyásokra és sárfelhordásokra is számítani lehet.

Kifejezetten kedvezőtlen a helyzet Vas vármegyében, a Rába folyó és a Pinka patak környékén, illetve Csákánydoroszló, Rátót, Csörötnek, Nádasd és Rönök térségében az alsóbbrendű utakon.

Három áldozatot követeltek a heves esőzések után lezúdult árvizek és sárlavinák Szlovéniában

Két külföldi turista holttestét találták meg egy hegyvidéki területen, egy nőt pedig egy másik elárasztott vidéken – közölte Maja Adlesic rendőrségi szóvivő az AFP hírügynökséggel. Bővebben --->