Egyre nagyobb problémák vannak a hazai vasúti közlekedésben, melynek a korábbi közlekedésért felelős államtitkár, Vitézy Dávid több alkalommal is hangot adott Facebook-bejegyzéseiben: a vasutak minősége miatt több vonalon is megnőhet a menetidő a jövőben, de éles kritikát kapott az utastájékoztatás, augusztus elseje óta pedig tíz vasúti mellékvonallal működik kevesebb.

A problémákra gyorsan reagálva Lázár János a Rádió7 műsorában bejelentette: átfogó vasútfejlesztési és járműbeszerzési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium, amit a tervek szerint a következő tíz évben hajtanának végre - írja az MTI.

Nagy tervek, pénz nélkül

Kifejtette, hogy szükség van a HÉV-vonalak korszerűsítésére, valamint a nagyobb városok közötti vasúti összeköttetések fejlesztésére. Korszerűsíteni kell továbbá az országosan átmenő és a megye- és járási központokban a ráhordó vonalakat is – tette hozzá. A miniszter kiemelte, ehhez saját vasúti járműiparra és beruházásokra van szükség.

Hozzátette, hogy erre most nincs pénz a költségvetésben, de uniós forrásokat és pénzpiaci eszközökkel előteremthető lehet a fejlesztésekre szánt összeg, amely akár a 6000 milliárd forintot is meghaladhatja.

Lázár megjegyezte, az utóbbi egy évben a késések aránya és a baleset kockázata is nőtt. Kifejtette, hogy a pandémia alatt az utasszám drasztikusan visszaesett, de az elmúlt fél évben nőtt az igény a tömegközlekedés iránt.

 

Vitézy Dávid: Nyugat-Magyarországról már érdemesebb lesz Bécsből repülni

Vitézy Dávid korábban Lázár János építési és közlekedési minisztert bírálta a Nyugati pályaudvar felújításának lefújása és a főváros-vidék ellentét szítása miatt. A korábbi közlekedési államtitkár most ismét kritikát fogalmazott meg a hazai vasúti hálózat fejlesztésével kapcsolatban. Bővebben--->