Megkezdődött a fővárosban a tavaszi virágültetési szezon. Több helyen a Lánchidat és oroszlánokat jelenítenek majd meg az új virágágyások Budapest 150. születésnapja alkalmából. Zakar András, a FŐKERT főigazgatója az enbudapestem.hu-nak elmondta,

a tavaszi virágültetés keretében 120 ezer egynyári virágot ültet a FŐKERT a fenntartásában lévő kiemelt, közcélú zöldterületeken. A Pest-Buda ágyásban ennek szellemében az oroszlánokat, vagy épp a Duna motívumát fogjuk majd viszont látni.

Hozzátette, természetesen vannak évelő ágyások is, amelyekre komoly gondot fordítanak, mindemellett pedig az idén is létesülnek rovarhotelek, és folytatódik az odútelepítési program is.

A virágokat fólia- illetve üvegház alatt termesztették, így a már a kiültetettek pompáznak, a többi pedig hamarabb szárba szökken.

Visszatérnek a méhlegelők

Idén alapvetően nőni fog a fővárosban méhlegelőnek fenntartott területek mérete, az eredeti flóra meghagyásával a területek nagysága 2023-ban összesen 28,6 hektár lesz, ez körülbelül 0,6 hektárnyi növekedés a tavalyi évhez képest. A Pünkösdfürdő vetett méhlegelőivel együtt 30,4 hektárnyi vadvirágos rét lesz összesen ebben a szezonban. 

A helyszínek döntően azonosak a tavalyival, pár esetben volt alapterület-módosítás, illetve a Népligetben a tavalyi helyek nem váltak be, helyette újakat jelöltek ki.

Műanyagot termő termőföldből eszünk

A talajban és a termesztett növényekben is ott van már a műanyagszennyezés. Még az óceánok szennyezettségénél is rosszabb a helyzet. Pedig az igazán rossz. Különösen kitettek a mezőgazdasági talajok, ahonnan az élelmiszerünk származik. Bővebben>>>