A Flextronics - amely Sárváron és Zalaegerszegen működtet még üzemet Magyarországon - tabi cége, a HTR Technikai Rendszerszolgáltató Kft. 16 ezer négyzetméteres területe a most elkészült beruházással 20 ezer négyzetméterre bővült. Az idei, mintegy 3 milliárd forint értékű beruházási program egyharmadát az új épületek kivitelezésére, kétharmadát új gépek vásárlására fordítja a cég. A HTR 2500 négyzetméteres tabi csarnokába öt új gyártósort telepítettek. A fejlesztés csaknem 60 százalékát gépek beszerzésére költötte a jelenleg 1300 dolgozót foglalkoztató társaság. A beruházás részeként az épületben 1700 négyzetméter területű raktár és iroda is készült. A tabi társaság 1997-ben 350, tavaly pedig már 800 millió forintot költött fejlesztésre, korszerűsítette a gyártástechnológiát, új felületkezelési eljárásokat vezetett be, mérőműszereket telepített, és bővítette a raktárkapacitást is. A tavalyi fejlesztési program része volt két új gyártószalag munkába állítása és a meglévő gyártócsarnokok további korszerűsítése. A tabi céghez 1997-ben 300, tavaly több mint 350 új dolgozót vettek föl. A HTR bővítette termékskáláját is, hiszen az új típusú faxpanelek mellett már mini hifi-tornyok is készülnek Tabon (ezeket a Philips Audiónak szállítja). A közelmúltban a HTR Flextronics zalaegerszegi gyárából ide került a CD-k újraírható egységkártyáinak gyártása is. Ezeket a részegységeket a Philips székesfehérvári üzemének szállítják, a Whirlpool számára pedig tűzhelyekhez, hűtő- és fagyasztószekrényekhez, valamint mosó- és mosogatógépekhez használatos szabályozó és vezérlő elektronikát készítenek. A tabi gyár termékeinek jelentős része az Európai Unió országaiban, elsősorban Hollandiában és Franciaországban talál vevőre. A tegnapi üzemrészavatáson bejelentették, hogy a gyár területén még idén elkészül egy újabb 4000 négyzetméteres gyártócsarnok, és 1999 végére a foglalkoztatottak száma eléri az 1450-et. A Flextronics International az 1993-as 93 millió dollárról 1999-re 1,8 milliárd dollárra növelte forgalmát. 2000 első félévében a vállalat 41 százalékos, 529 millió dolláros bevételnövekedéssel számol az 1999. első félévi 376 millió dolláros bővüléssel szemben. Az üzleti eredményét idén tervei szerint 51 százalékkal növelő cég Ázsiában, Közép-Kelet-Európában, Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen üzemeket működtető Flextronics a jövőben újabb gyárépítéseket tervez. K. ZS. **** KERETBEN **** A Flextronics International a közeljövőben újabb gyárépítésbe kezd Délkelet-Magyarországon - mondta a multinacionális cég vezetőivel történt megbeszélés után Chikán Attila gazdasági miniszter. Chikán a NAPI Gazdaság kérdésére elmondta, hogy - különböző forrásokból - jövőre az ideinél összesen 22 százalékkal több jut a kis- és középvállalkozások támogatására. A Flextronics International a közeljövőben újabb gyárépítésbe kezd Délkelet-Magyarországon - mondta a multinacionális cég vezetőivel történt megbeszélés után Chikán Attila gazdasági miniszter. Chikán a NAPI Gazdaság kérdésére elmondta, hogy - különböző forrásokból - jövőre az ideinél összesen 22 százalékkal több jut a kis- és középvállalkozások támogatására.