„A vonal- és gyűjtőjegyek 2024. augusztus 31-ig felhasználhatóak lesznek, tehát senkinek nem érdemes aggódni amiatt, hogy esetleg ne tudná használni a mostanában megvásárolt jegyeit a következő év folyamán”mondta az InfoRádióban Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szakszóvivője.

A határidő lejárta után, szeptember 1-től már kizárólag csak az új jegyekkel lehet használni a BKK járatait. Kovács Bendegúz azonban elmondta, hogy valamilyen formában visszaválthatók lesznek majd a régi jegyek, de mindenképp azt javasolja, hogy inkább bérletet vásároljunk, mert annak ára már tíz éve nem változott.

A szóvivő aláhúzta, hogy az elmúlt években kártyás vásárlások felfutása tapasztalható, illetve az automaták kihelyezése is beérni látszik, ugyanis itt történik a vásárlások fele.

Kovács Bendegúz arról számolt be, hogy „a bankkártyás vásárlások abba az irányba terelik az embereket, hogy nagyobb értékű termékeket vásároljanak: az automatákon keresztül lebonyolított bankkártyás vásárlások értéke 80 százalékot tesz ki.”

Az automatáknál a készpénzes fizetés is lehetséges, de a gyakori csalások elkerülése végett előfordulnak olyan időszakok is, amikor csak kártyás fizetési lehetőséget biztosítanak – közölte Kovács Bendegúz.

NFC-vel is érvényesíthetők lesznek a BKK jegyei

Új, NFC-vel is beolvasható matricákat helyez ki járataira a BKK. Az új módszerrel várhatóan augusztus közepétől érvényesíthetik jegyeiket az utasok. Bővebben--->