drágulás okairól és az ágazat jövőjéről a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) tagjai azt mondták, a söripart ugyanazok a költséghatások érték, mint az élelmiszeripar egyéb ágazatait. 

A sör árának emelkedéséhez hozzájárult az agrár alapanyagok áremelkedése, az infláció, a munkabérköltségek emelkedése, és az is, hogy a sörgyártás kifejezetten energiaigényes

— monda Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: emiatt még jobban odafigyelnek a sörgyártók a hatékonyság javítására és a költségmenedzsmentre. Szerinte a magyar söripar jövedelmezősége már így is elmarad attól, amit a tulajdonosok várnak tőle, 2022-ben nominálisan ugyanannyi profitot termeltek, mint egy évvel korábban.

Az ipar szereplői rendszeresen az év elején emelik meg az árat a kereskedelmi partnereik felé, ami aztán egy évig kitart stabilan

Azonban tavaly a januári áremelés nem tartott ki az év végéig, mert az év eleji áremelés után hamar beütött az orosz-ukrán konfliktus, így 2022-ben négyszer kellett árat emelni, hogy lépést tudjanak tartani az inputárak drámai áremelkedésével – írja a hvg.hu

 

 

 

A nagy gyártók szabadrablása tette megfizethetetlenné a csapolt sört?

Növelték forgalmukat, ezzel megközelítették a járvány előtti szintet a legnagyobb hazai sörgyárak 2022-ben. A sör az államnak is jó biznisznek bizonyul, a leuralt hazai sörpiac vesztesei pedig továbbra is a kisüzemi főzdék és a fogyasztók. Bővebben>>>

Ezután, a sörgyártók még decemberben is úgy látták, hogy az alapanyagok ára dinamikusan tovább fog emelkedni, így idén januárban arra számítva emeltek árat, hogy az egész évben kihúzhatja, így további drágulásra az idén már nem számíthatunk.

Szemerey Zoltán, a Pécsi Sörfőzde Zrt. igazgatósági elnöke hozzátette,

az energiaárak kiszámíthatatlan váltakozása miatt nehéz tervezni, ráadásul, míg a költségemelkedés egy része idővel lecsenghet, más költségek, például a béremelkedés várhatóan tartósan fennmarad.

A gyártási és kereskedelmi költségek növekedése ellenére Nikos Zois, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint

a sörgyártók még így is a lehető legkisebb mértékben növelték az árakat, hiszen a céljuk az, hogy a sör versenyképes maradjon más alkoholokkal szemben.

 

Marcin Burdach, a Carlsberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az intézkedések egyik sörgyártó esetében sem mehetnek a minőség rovására. Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft. ügyvezető és kereskedelmi igazgatója pedig hozzátette, hogy a sörpiac a 2021-es évvel összehasonlítva tavaly még így is 3 százalékkal növekedett,

az a tendencia, hogy több közép és prémium kategóriájú sört fogyasztanak az emberek, így a magasabb árú, közép és prémium kategóriás termékeket keresik.

 

A hazánkban gyártott sör mennyisége is nő, 2022-ben a termelés meghaladta az öt és fél millió hektolitert

Vuleta Zsolt azt is elmondta, hogy a betétdíj rendszer is kihívásokat jelent majd, hiszen átrendezheti a magyar piacot, ugyanis hazánkban nagyon magas, 70 százalékos az eladott alumínium dobozok részaránya, erre pedig betétdíj kerül a jövőben, ami a használt csomagolások átgondolására késztetheti a gyártókat.

 

Alkoholtilalom jöhet északi szomszédunkban

A szlovák parlament plenáris ülése májusban tárgyalja a törvénymódosító javaslatokat, melyeket Matin Čepček képviselő indítványoz az alkoholfogyasztás visszaszorítására, az alkohollal való visszaélés lehetőségeinek korlátozására, kijózanító-állomások létrehozására, és az alkoholreklámokra vonatkozóan.