A turizmus a béke iparága, tartja a mondás. Azonban 2023-ban háború zajlik és a híradások is szörnyű viharokról és erdőtüzekről szólnak, de a klímaválság sem ígér túl sok pozitívumot. Ugyanakkor a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke optimistán tekint az idei esztendőre. 

Molnár Judit, a MUISZ elnöke a Rodosz szigetén pusztító erdőtüzek kapcsán a Napi.hu-nak először is leszögezte, az utazásszervező irodák számára az elsődleges szempont az utasok biztonsága. Nyilvánvaló módon nem fognak olyan helyekre utakat szervezni, ahol veszélybe kerülhet az emberi élet, vagy a vagyontárgyak, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonsági besorolását is figyelembe veszik az irodák. 

A KKM négy szintet jelöl:

  • a IV. (négyes) biztonsági besorolási kategóriában szereplő országokra, térségekre külön figyelmeztetést nem adnak ki;
  • a III. (hármas) biztonsági besorolás a biztonsági kockázatot rejtő, fokozott óvatossággal látogatható országokat jelöli;
  • a II. (kettes) biztonsági besorolás a kiemelt biztonsági kockázatot rejtő, csak halaszthatatlan utazásra javasolt országok és térségek kategóriája;
  • az I. (egyes) biztonsági besorolás, amelyet pirossal jelzünk, az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriája.

Utazásra nem javasolt!

Egyébként július 25-e óta az utazásra nem javasolt országok és térségek közé Görögország egyes települései is felkerültek. A tűzveszély következtében az alábbi városok: Korfu északi–keleti részén található Santa, Megoula, Porta, Palia, Perithia és Sinies térség Katavolo, Kentroma, Tritsi, Kokokila, Sarakiniatika, Plagia, Kalami, Vlachatika, Kavalerena, Loutsa, Imerolia, Syki, Kalamaki, Apraos-beach, Kassiopeia, Rodosz dél-keleti része, Kiotari, Gennadi, Vati, Pylonas, Laerma, Apollona, Platania, Lardos, Lindos, Kalathos Malona, Asklipio, Pevkos, Massari, Haraki, Plimmiri, Lachania.
  • Vajon az ilyen tragikus események mennyire vetik, vethetik vissza a turizmust, mikor érezhetik úgy a családok, hogy inkább nem utaznak nyáron például a Mediterrán-térségbe. 
  • Tud-e a piac reagálni a klímaválságra?

Egyre több európai ország küzd erdőtüzekkel, halálos a hőhullám

Erdőtűz pusztít Portugáliában és Olaszországban is. Több száz tűzoltó próbálja oltani a lángokat: Lisszabon közelében 600 tűzoltó küzd a széllel szított tűzzel, a szicíliai Palermo térségében pedig napok óta nem tudják megfékezni az erdő- és bozóttüzeket. Bővebben >>>

Kedv! Remények! Lillák!

Molnár Judit elmondta, ez egy speciális ágazat,

a turizmus a béke iparága, nagyon sérülékeny, ugyanakkor gyorsan regenerálódó is.

Túlélte 2001. szeptember 11-et, a 2004-es cunamit, a 2010-es izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörését, vagy a közelmúlt koronavírus járványát is. Rendkívül nagy az utazási kedv, ezért jelenleg az utazásszervezés számára a gondot inkább az jelenti, hogy a pandémia előtti időszakhoz képest a légitársaságok egyelőre még csökkentett kapacitással üzemelnek.

Hogy mit tehetnek az utazási irodák? Reménykednek, hogy nem lesznek erdőtüzek

– fogalmazott a MUISZ elnöke. Ugyanis a kereslet továbbra is növekszik. A Mediterrán-térség egy bejáratott, kiépült szolgáltatásokkal rendelkező nyári turisztika célpont, és nem utolsó sorban a magyar családok számára is elérhető, megfizethető költségekkel.  A piac több szempontból sem teheti meg azt, hogy más termékeket, esetleg északi útvonalakat ajánljon. A turisták nem keresik nyáron ezeket a helyeket, miközben például a Skandináv-országok rendkívül drágák is, legalábbis a görög árszínvonalhoz képest.

Molnár Judit szerint ezért is lehetséges, hogy a magyarok számára továbbra is vonzóak például a görögországi, olaszországi, törökországi utak. 

Elárulta, hogy a jelenlegi becslések szerint a hazai utazási irodák jó idényt fognak zárni.

Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek!

Azt ugyanakkor elismerte, hogy az utasbiztosítás terén lehetne előrelépés, de ennek viszont komoly költség vonzata lenne. Egyelőre nincs olyan biztosítási termék a nemzetközi piacon (sem), ami számolna a szélsőséges időjárással, és amit be lehetne építeni a szervezők portfóliójába. Hangsúlyozta viszont, hogy a turizmusnak csak a legkisebb szelete az utazásszervezés;

a vendéglátók, a kereskedők, kezdve a luxushotelektől egészen a sarki fagyisig, a célországba érkező turistáktól függenek.

Ez pedig a kormányok számára is fontos és védendő bevétel, ami azt feltételezi, hogy a jövőben segíteni fogják az utazásszervezést a biztonságos nyaralások érdekében.