Az Oroszországgal vívott teljes körű háború alatt óriási felelősség a védelmi intézmény vezetése – mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Umerov kinevezése kapcsán, s hozzátette, arra számítanak, hogy az új miniszter gyorsan hozzálát feladataihoz, és folytatja a védelmi rendszer reformját.   

Volodimir Zelenszkij elnök javaslatára Olekszij Reznyikovot váltja Umerov az Oroszország indította háború miatt kiemelten fontos pozícióban. Kinevezését a törvényhozás védelmi bizottsága már kedden megszavazta – írta az MTI. 

Zelenszkij vasárnap jelentette be Reznyikov felmentését, helyére azonnal Umerovot ajánlva.

Ki is az a Rusztem Umerov?

A 41 éves Umerov 2022 szeptembere óta az ukrajnai Állami Vagyonalapot vezette, és jelentős szerepet játszott kényes háborús tárgyalásokon is, mint például az ENSZ és Törökország közvetítésével megkötött fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás.   

„Új, az eddigieknél is fontosabb kihívások várnak ránk. A lehető leghatékonyabban kell működnünk, mert minden órányi késlekedés védelmezőink életébe kerül” – írta a Facebookra feltöltött bejegyzésében, amelyben köszönetét fejezte ki támogatóinak.   

A védelmi költségvetés a GDP harmadát teszi ki, ami bármely ország gazdasága számára óriási szám. Csak az idei év végéig további 250 milliárd hrivnyára (2400 milliárd forint) lesz szükség a katonák juttatásaihoz. És ezek a kiadások napról napra gyarapodnak

– emelte ki a Verhovna Radában mondott beszédében Umerova, akit a liga.net helyi hírportál idézett.   

Egekben a kiadások

Mint mondta, 2021-hez képest majdnem hatszorosára nőttek a védelmi és biztonsági kiadások, míg az ukrán fegyveres erőkre fordított összeg a tízszeresére.   

Hangsúlyozta, hogy míg az állami kiadások összesen 3 billió hrivnyát (30 ezer milliárd forint) tesznek ki, addig a hadikiadások 1,6 billiót (16 ezer milliárd forint). Mindemellett Ukrajna költségvetési bevételei nem haladják meg az 1,4 billiót (14 ezer milliárd forint). Umerova hozzátette, hogy további több mint 1,5 billió hrivnyára van szükség a küzdelem folytatásához.  

Az ukrán költségvetés az idén rekordnagyságú, 38 milliárd dolláros (13 ezer milliárd forint) hiánnyal számol. Volodimir Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a Nyugat segít fedezni ezeket a kiadásokat.