Aki teheti, magánorvoshoz menekül

Két év alatt csaknem megduplázódott az az összeg, amit a lakosság magánrendelőkben hagyott: 2012-ben 31 ezer, 2014-ben pedig 57 ezer forintot költöttek el a magyarok magánszolgáltatóknál. Míg az elmúlt év augusztusában a budapesti felnőttek 45 százaléka mondta, hogy az előző két évben magánorvoshoz fordult, 2016 márciusában már 60 százalékuk nyilatkozott így - hangzott el egy a magánegészségügy helyzetéről szóló mai háttérbeszélgetésen.
Szepesi Anita, 2016. március 23. szerda, 16:24
Fotó: Napi.hu

Markánsan nő a magán-egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevők száma, az előző évhez képest egynegyedével többen fordultak privát orvoshoz a megkérdezést megelőző két évben. A magánszektort választók 81 százaléka szakorvosi tanácsadásért, 57 százalékuk képalkotó diagnosztikáért keresett fel magánorvoshoz. A teljes mintán belül 49, illetve 35 százalék ugyanez a két arány - derül ki a Diagnoscan megbízásából végzett Szinapszis felmérésből. A képalkotó diagnosztikán belül az ultrahang vizsgálat a leggyakoribb szolgáltatás.

Várakozás vs fizetés

A felmérés szerint a betegeket leginkább a várakozási idő lerövidítése indítja a magánszektorba. Leitner György, a Diagnoscan ügyvezető igazgatója elmondta, ma MR vizsgálatra Budapesten átlagosan 3-4, vidéken 4-5 hónap,  CT-re Budapesten 2-3, vidéken 5-7 hét a várakozási idő.

Mint kiderült, a vizsgálatokat felíró orvosok jellemzően tévesen ítélik meg, a betegek milyen várakozási idők elkerülése érdekében hajlandóak anyagi áldozatokra, mivel sokkal türelmesebbnek tartják őket, mint ahogy azt az árak és a várható várakozási idők összevetéséből származó eredmények mutatják.

A CT vezérelt kolonoszkópia 65 ezer forintos árát a megkérdezettek harmada már három heti várható várakozás esetén is inkább megfizeti, az állami rendszer által kínál átlagos öt héttel összevetve pedig csaknem minden második beteg a fizetést választja. Krónikus fejfájásnál MR-re átlagosan 3 hónapot kell várni, a betegek 62 százaléka azonban ez esetben inkább a 33 ezer forintos magánár kifizetése mellett dönt. Egyharmaduk egy hónapot sem vár, hanem fizet.

Legalább 10 perc

A gyorsabb orvoshoz kerülés mellett a megkérdezettek csaknem ugyanilyen gyakorisággal említették az egészségügyi személyzet szakértelmének magas színvonalát, az informálás szintjét és az orvosi törődést, gondoskodást. A felmérés szerint különösen a 18-35 közötti fiatal felnőtteknek fontos, hogy legalább 10 percet szánjon az orvos a vizsgálatukra és ez alatt megfelelően tájékoztassa őket.

A Diagnoscan vezetője szerint a magán-egészségügyi piac kezd átrendeződni, koncentrálódik, az egy-két rendelős ellátók mellett egyre inkább teret nyernek a sokszakmás, poliklinika-szerű szolgáltatók. 2015-ben a a 250 legnagyobb magán-egészségügyi szolgáltató mintegy 60 milliárd forint privát, és hozzávetőlegesen 27 milliárdnyi közfinanszírozott forgalmat ért el. A magánszektoron belül magas a céges igénybevételek részaránya.

Így nő a magánegészségügy

A Diagnoscan felmérése szerint a budapesti és az agglomerációban élő lakosság többsége igénybe vett már magán-egészségügyi szolgáltatást. Az elmúlt fél év alatt a magánorvoshoz forduló budapestiek aránya 45-ről 60 százalékra nőtt. Az egy főre jutó magánköltések a 2012-es 31 ezer forintról 2014-re 57 ezer forintra emelkedtek. 2012-óta erőteljesen növekszik a privát egészségbiztosítói piac, amely 2014-ben elérte a 10 milliárd forintot. A saját zsebből való finanszírozás azonban még mindig aránytalanul nagy terhet jelent a betegeknek - hangsúlyozta Leitner György.

Ugyanakkor arra számít, tovább erősödik a magánszolgáltatók iránti igény, miután az idősödő társadalomban egyre több a beteg, a közellátás színvonala viszont várhatóan nem fog javulni. Erősödik a középosztály, előtérbe kerül az egészség-tudatosság, s megjelenhetnek a kiegészítő biztosítások. A HR krízis a magánszektor is érinti, a kifehérített szektor munkaerővonzó képesség csökken - árnyalja a képet Leitner, aki a szabályozási anomáliákat, a hálapénzt, az egyértelmű politikai állásfoglalást és a kínálati oldal hiányát is a szektort gyengítő tényezők közé sorolta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szenator, 2016.04.05 18:03

UGYAN OLYAN AZ ELLÁTÁS MINT AZ ÁLLAMIBAN. HISZEN UGYAN AZOK AZ ORVOSOK VÉGZIK OTT IS A MUNKÁJUKAT !!! AZ ÁLLAMIBÓL MENTEK ÁT AZ ORVOSOK A MAGÁNEÜ-BE. CSAK SOKKAL TÖBBET KELL FIZETNI A KEZELÉSEKÉRT MINT A HÁLAPÉNZ VOLT EDDIG.....EZÉRT IS AZ ORBÁN A HIBÁS !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tikeali, 2016.03.23 18:54

Mikor fognak kötelezően online pénztárgépet bevezetni a magánorvosi rendelőkbe? Néhány perces konzultáció 15 ~17 ezer forintot kérnek, minden további vizsgálat, mintavétel legalább ennyibe kerül.
Általában sem számlát, sem elismervény sem adnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.03.23 17:42

Messze, messze jobb, mint az állami.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html