Augusztusban is dübörgött a lakáspiac

Augusztusban összesen csaknem 14 ezer ingatlan cserélt gazdát az országban, idén ez volt a második legnagyobb havi forgalom - közölte a Duna House (DH).
Szepesi Anita, 2017. szeptember 1. péntek, 16:55

Kiugró forgalmat hozott 2017 augusztusa az ingatlanpiacon, a közel 14 ezres adásvétel az idei második legtöbb a DH becslése szerint. Ennél május volt csak egy árnyalattal erősebb, illetve március közelítette még meg a mostani szintet.

Tavaly ugyanekkor 17 százalékkal kevesebb, mintegy 12 ezer darab tranzakciót becsült a DH. A becslés történetének 6 éve alatt ez volt a legerősebb augusztusi hónap. A leggyengébb, 2013-as évben ugyanebben az időszakban majdhogynem feleennyi ingatlan cserélt csupán gazdát.

Az év első 8 hónapja a becslés alapján több mint 101 ezer ingatlan adásvételt hozott országos szinten. Ez 1 százalékkal marad el csupán a tavalyi azonos időszaktól. 2016. első fele kiemelkedő volt, majd kissé visszaesett, idén azonban a szezonalitásnak megfelelően emelkednek a számok, amely ha így folytatódik, egész éves viszonylatban erősebb lehet a tavalyinál, vagyis a válság utáni legkiemelkedőbb év lehet - olvasható a DH becslésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK