Tavaly, a legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján az országosan előállított 3130,9 milliárd forint termelési érték összehasonlító áron 21 százalékkal haladta meg az előző évit. A vállalkozások székhelye szerint - Vas megye kivételével - minden megyében bővült az építőipar teljesítménye, leginkább Nógrád és Komárom-Esztergom megyében (55, illetve 47 százalékkal).

Az egy lakosra jutó építőipari termelés országos szinten 322,8 ezer forintot tett ki, Budapesten és Bács-Kiskun megyében a cégek ennek a kétszeresét, illetve 1,7-szeresét produkálták. A Zala és Fejér megyei lakosonkénti termelési érték nagyjából az országos átlagot hozta, az összes többi megyében viszont átlag alatti a mutató értéke. Nógrád megyében egy főre az átlag 29 százaléka jutott.

Kép: KSH

A vállalkozások által 2019. január‒decemberben megkötött új szerződések értéke 3386 milliárd forintot tett ki, ami az előző évhez viszonyítva 11 százalékkal emelkedett. Öt megye kivételével mindenhol nőtt az új szerződések volumene: legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom és Zala megyében 2,2-, illetve 2,1-szeresére.

Az építőipari vállalkozások 2019. december végi szerződésállománya 1856 milliárd forint volt, amely volumenében 11 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Négy megyében emelkedett a szerződésállomány az egy évvel korábbihoz képest: Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében a leginkább (2,9- és 2,1-szeresére). A legnagyobb, mintegy 59 százalékos visszaesés Vas megyében következett be.