Kilakoltatás: magyarázkodnak a végrehajtók

Április utolsó napján lejárt a téli kilakoltatási moratórium, a hazai végrehajtók így már intézkedhetnek a lakások kiürítéséről.
Domokos László, 2018. május 17. csütörtök, 07:44
Fotó: Napi.hu

Sajátos hangulatkeltés zajlik a kilakoltatások ügyé­ben, amivel a legtöbbet a nehéz helyzetben lévő adósoknak ártanak a különféle politikai és más megszólalók - védte a mundér becsületét Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a kormánypárti Magyar Időkben.

A lakáskiürítések száma három-négyezer körül mozog évente, az ügyforgalmi adatok alapján szerinte 2018 kevesebb kiürítést hoz az eddigieknél. Az utóbbi időben ugyanis érezhetően javult az adósok anyagi helyzete és ezzel a fizetési hajlandóság.

Idén jóval többen kértek és kaptak a bankoktól, más hitelezőktől részletfizetési lehetőséget. A pénzügyi szféra szereplőivel egyébként is érdemes megállapodásra törekedni - jegyezte meg Schadl.

Az idei esztendő újdonságának nevezte a végrehajtói kar vezetője, hogy a meghirdetett ingatlanokra Kelet-Magyarországon is érkeznek ajánlatok. Korábban bizonyos térségekben alig lehetett lakásokat, házakat, üzlethelyiségeket értékesíteni, idén viszont egyre erősödő érdeklődés tapasztalható a tartozás miatt meghirdetett ingatlanok iránt. A vevőket az sem tántorítja el, hogy egy szabálymódosítás nyomán a fogyasztói hitelszerződések fedezetéül szolgáló lakóingatlanokat egy ideje a becsérték száz százalékán hirdethetik meg a végrehajtók. A jelek szerint az ingatlanpiaci fellendülés minden lehetséges ponton megmutatkozik: ahol lakást árulnak, ott gyorsan felbukkannak a vevők is.

HOZZÁSZÓLÁSOK