Lakásfelújítási támogatás: így számolnak a magyarok

A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre - derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből.
Szabó Dániel, 2021. február 2. kedd, 09:48
Fotó: Pixabay

A legtöbben 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének lakásfelújításra, amit most már a magyar kormány is támogat, valamint kedvezményes hitelt is biztosít a célra. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a közeljövőben - közölte a K&H a felmérései alapján, hozzátéve, hogy a pénzintézetnél a három százalékos jelzálog alapú hitel felvétele a konstrukció kezdetétől, vagyis február elsejétől vált elérhetővé.

A bank felmérését november 30. és december 10. között végezték, az eredmények alapján pedig kiderült, hogy a kérdőívet kitöltő több mint kétezer válaszadó 47 százaléka az otthonteremtési program segítségével tervez lakásfelújítást az idén, míg 7 százalék pedig az állami támogatások nélkül vágna bele a felújításba. A megkérdezettek negyede tervez ugyan felújítást, de még nem hallott az otthonteremtési programról. 2 százalék nem tervezett lakásfelújítást, de az otthonfelújítási program keretében elérhető támogatással tervezne, 29 százalék viszont nem tervezett lakásfelújítást, és ezen a program sem változtat.

Viszont kevesen használnák ki a 6 millió forintos támogatott hitelt, vagyis erre lehet következtetni abból, hogy akik terveznek valamilyen felújítási munkálatot idén az ingatlanjukon, erre a legnagyobb arányban (31 százalékuk) csak 1-3 millió forintot szánna. Míg 22 százalék még kisebb összeggel, 500 ezer forint és 1 millió forinttal számol, míg 19 százaléknál 3 és 6 millió forint közötti összegre is rúghatnak a munkálatok. Minden harmadik felújításhoz hitelfelvétel is kapcsolódna: a kitöltők 25 százaléka finanszírozná a saját megtakarítása mellett így a munkálatokat, míg 8 százalék kizárólag hitelből tudná megoldani a felújítást. A saját megtakarításaikra és egyéb forrásokra egyébként a válaszolók 18 százaléka támaszkodna teljesen, azaz ők nem vennének igénybe hitelt a nem reprezentatív, csak a bank ügyfeleire vonatkozó felmérés szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK