Hova lett négyezer szőlőtő és a sok látogató?

A somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhelyet másfél milliárd forintos uniós és magyar költségvetési támogatásból alakították ki, 2015 decemberében avatták. A látogatóközpont melletti parkban 4000 szőlőtőkét is ültettek, de már csak hűlt helyük van. A helyszínnek tavaly tízezer látogatója és 7,8 milliós bevétele volt, a kiadásai megközelítették a 43 millió forintot.
Domokos Erika, 2020. április 27. hétfő, 06:40
Fotó: parlament.hu

A Szent László Nemzeti Emlékhely apátsági romkert és látogatóközpont kialakításának költségéről és látogatottságáról, valamint a további várható fejlesztéséről érdeklődött Steinmetz Ádám jobbikos országgyűlési képviselő a Miniszterelnökséget vezető minisztertől. Az írásbeli képviselői kérdés a parlament honlapján jelent meg.

Somogyvár-Kupaváron a Szent László király által 1091-ben alapított bencés apátság romjai melletti látogatóközpontot 2015. december 9-én avatták fel, az ünnepségen L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára arról beszélt, hogy a beruházás "nyitánya" kell, hogy legyen a további fejlesztéseknek, amelyekkel bemutathatóvá válna az egykori kolostor és templom pompája (a korábbi tervekben szerepelt az egykori várfal, kolostor és bazilika romjainak részleges rekonstrukciója és egy szabadtéri színpad kialakítása is).

Mennyiből és hányan?

Steinmetz Ádám megkérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, mint a látogatóközpont fenntartójának, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-nek a felügyeletét ellátó minisztérium vezetőjét, hogy

  • mennyien látogatták meg a helyszínt 2016 és 2019 között?
  • Hogyan és mennyiért népszerűsítik az emlékhelyet a látogatottság növelése érdekében?
  • Mennyi bevételt termelt a látogatóközpont, és mennyibe került az emlékhely fenntartása 2016-2019-ben?
  • Mekkora európai uniós és hazai forrásból épült meg a nemzeti emlékhely?
  • Milyen további, L. Simon László által említett fejlesztések várhatóak a látogatóközpont környezetében?
  • Hová lett, vagy mi történt az avató előtt elültetett 4000 szőlőtőkével, amiből jelenleg csupán egy-két darab található az emlékhely területén? Mikor pótolják?
Karók, szőlő nélkül.
parlament.hu

Másfél milliárdból alakították ki

Az emlékhely kialakítása összesen 1 milliárd 497 millió forint európai uniós és hazai forrásból valósult meg - írta válaszában Gulyás Gergely megbízásából Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára. Elkészült egy részben térszint alatti látogatóközpont és egy rekreációs park (amelyben több mint négyezer szőlőtőke, gyümölcsfa, illetve levendulaültetvény kapott helyet), továbbá a több mint hétezer négyzetméteres romterület rendezése is megtörtént. (A romokhoz 15-20 perces sétaút vezet a látogatóközponttól.) A látogatóközpontban jelenleg egy állandó és egy interaktív kiállítás tekinthető meg. A romterületen egy háromemeletes kilátó is áll, amelyből a monostor alaprajza és a panoráma is megtekinthető - ismertette az államtitkár.

Látogatóközpont, a kivitelező a Laki Zrt. volt.

Megválaszolatlan kérdések

A Szent László Emlékhelyet 2019. január elseje óta a NÖF kezeli - írta Orbán Balázs, aki szerint csak az ezt követő időszakról tud adatokat közölni (hogy miért nem tud a helyszín látogatottságáról és üzemeltetéséről korábbi adatokat adni, nem derül ki a dokumentumból, pedig azok valószínűsíthetően elérhetők a NÖF jogelődje, a szintén a Miniszterelnökség felügyelete alatt állt Forster Gyula Központ adatbázisából, vagy akár a nemzeti emlékhelyek hasznosítási tervét készítő és a hasznosítás fenntarthatóságát ellenőrző Nemzeti Örökség Intézetétől). A somogyvári komplexumot 2019-ben 10 007 fő kereste fel, a látogatóközpont saját bevétele 7 835 750 forint, míg a kiadásainak összege 42 885 75 forint volt - írta az államtitkár.

A területen korábban elültetett szőlőtövek nagy része elpusztult, az ehhez vezető kiváltó okokat és a pótlás lehetőségét a NÖF vizsgálja - olvasható az államtitkári válaszban. Orbán Balázs azonban arra az érdekfeszítő kérdésre nem válaszolt, hogy hogyan népszerűsítik a történelmi és régészeti emlékhelyet a látogatottság növelése érdekében, és milyen egyéb fejlesztések várhatók a látogatóközpont környezetében.

Karók, szőlő nélkül. A távolban a romterületen álló kilátó látható.
parlament.hu

A hagyomány szerint Somogyvár a Szent István király ellen fellázadt Koppány szállásterülete volt. Egy évszázaddal később, 1091-ben Szent László király a somogyvári Kupavárhegyen alapított kolostort, ahová a dél-franciaországi Saint-Gilles-ből hívott szerzeteseket - írja a Nemzeti Örökség Intézet honlapja. A középkori Magyarország legnagyobb apátsága volt ez. A várfallal körülvett kolostort és templomot a török hódítók közeledtekor, a XVI. században hagyták el a szerzetesek. Később végvárként szolgált, majd a kolostorépület és a templom is az enyészeté lett. Az 1972-ben elkezdett feltárások és rekonstrukciók után az alapítás 900. évfordulóján, 1991-ben nyitották meg a romokat a látogatók előtt - írta az MTI a 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kupavárhegy látogatóközpontjának 2015 decemberi avatásakor. A látogatóközpontot a Laki Zrt. építette, a kivitelezés 2014 őszén kezdődött.

A Szent László Nemzeti Emlékhely a járványhelyzet miatt jelenleg zárva tart. Az emlékhely Somogyváron a Kaposvárt Fonyóddal összekötő út mellett, Kaposvártól 32 kilométerre található, a Balatontól 26 kilométerre délre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2020.04.30 13:30

A szőlő irtás az EU-s vízfej hivatalos támogatásával történik.
https://www.sonline.hu/somogy/kozelet-somogy/unios-negymilliard-a-magyar-szolo-irtasara-345564/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.04.28 18:57

Örülhetne ez az ország ha csak 4 ezer szőlőtőkéről nem tudná a narancsbanda megmondani hogy hová tűnt el :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zsaba, 2020.04.27 23:05

Rokocai Rokoczay báró őméltósága elvitte...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html