A résztvevők kiemelték: 2022-ben a terrorcselekmények áldozatainak felét a szubszaharai régióból jelentették, jóllehet az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, valamint a nekik hűséget fogadó kisebb csoportok világszerte aktívak.

A beszélgetésen kitértek a szélsőjobboldali terrorizmusra is, amely a meghívottak szerint elsősorban Észak-Amerikában, Európában, valamint az ázsiai-csendes-óceáni térségben erősödött.

A megbeszélésen felhívták a figyelmet arra, hogy a romló globális biztonsági helyzet miatt nem csupán a terrorfenyegetettség erősödött, hanem a szélsőségesek egyre modernebb technológiához – köztük drónokhoz, mesterséges intelligenciához – is hozzáférnek.

A panelbeszélgetésen – melyen hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát – az ENSZ szakértői mellett részt vett az Interpol nemzetközi rendőri szervezet több magas rangú munkatársa, valamint az Egyesült Államok, Oroszország és Katar több terrorelhárítója, illetve a Google stratégiai hírszerzésért felelős vezetője.

A megbeszélések hétfői megnyitóján António Guterres ENSZ-főtitkár kiemelte: rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közösség a terrorizmus alapvető okait, például a globális szegénységet és a súlyos emberi jogi jogsértéseket is megszüntesse.

A szakértők Afrikával kapcsolatban név szerint kitértek a 2011-ben káoszba süllyedt Líbiára, ahonnan - a hatóságok tehetetlensége folytán - rengeteg fegyver és külföldi zsoldos jut a Száhel-övezet országaiba, valamint Szudánba is.

Igor Szirotkin, Oroszország terrorelhárító hivatalának vezetője arra figyelmeztetett:

nem zárható ki, hogy az Iszlám Állam „kalifátusa” Afrikában születik újjá.

Mutlak al-Kahtáni, Katar delegáltja leszögezte: a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell a fekete kontinensen folytatott terrorelhárító tevékenységre fordítania.

Gregory Hinds, az Interpol terrorelhárító ügyosztályának vezetője aláhúzta: az al-Kaida és az Iszlám Állam, valamint az őket utánozni igyekvő kisebb csoportok riasztó gyorsasággal növelik támadásaikat a Közel-Keleten, valamint Észak-Amerikában és Európában is.

Mind Hinds, mind pedig Guterres figyelmeztettek a szélsőjobboldali terrorizmus veszélyeire, a főtitkár pedig rámutatott, hogy a neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakat több országban már kiemelt nemzetbiztonsági kockázatként kezelik.

Hálid Hijari, az ENSZ közel-keleti és ázsiai-csendes-óceáni térségéért felelős főtitkárhelyettese elmondta: több, korábban enyhülésnek induló nemzetközi konfliktus az utóbbi években felerősödött, a fellángoló polgárháborúk pedig a nemzetközi stabilitást is veszélyeztetik, és az így kialakult helyzet kedvez a különböző fegyveres csoportok, köztük terroristamozgalmak megerősödésének is.

 

 

 

Beszólt a davosi cégvezetőknek az ENSZ főtitkára

A greenwashing jelenségre hívta fel a figyelmet António Guterres, az ENSZ főtitkára, felszólítva a cégeket, hogy 2023 végéig tegyenek közzé hihető és transzparens zérókibocsátási terveket. Guterres szerint egész életében nem volt annyira elkeserítő a globális helyzet, mint most.