Újabb ellenzéki aktivistát ítéltek börtönbüntetésre Oroszországban. Vlagyimir Kara-Murza 25 évet kapott, miután bűnösnek találták az orosz hadsereggel kapcsolatos hamis információk terjesztésében és nemkívánatos szervezettel való kapcsolattartásban – írja a BBC.

A 25 év az ügyészek által kért maximális büntetés, egyben a leghosszabb, amelyet ellenzéki személy kapott Oroszországban az ukrajnai háború kezdete óta. A bíró tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elítélt büntetését egy „szigorú javítóintézetben” tölti majd le, ráadásképp pedig egy 400 ezer rubeles (közel 1,7 millió forintos) büntetést is kap.

A korábban újságíróként, majd politikusként is tevékenykedő Vlagyimir Kara-Murza tagadta bűnösségét az ellene felhozott vádpontokban.

Minden korábbi szavamat aláírnám ma is. Nem pusztán arról van szó, hogy nem bánok semmit, hanem büszke is vagyok mindenre. Tudom, hogy eljön majd a nap, amikor az országunkat elborító sötétség kitisztul. Társadalmunk felnyitja majd a szemét és megborzong, amikor rádöbben, milyen bűnöket követtek el a nevében

– mondta.

Az ellenzéki politikus ügyvédje, Maria Eismon elmondta, a kemény ítélet „elrettentő”, ugyanakkor mégis egy „magas szintű elismerése” ügyfele munkásságának.

Alekszej Navalnij, aki szintén ellenzéki politikusként tölti jelenleg börtönbüntetését Oroszországban, azt üzente, a Vlagyimir Kara-Murza ellen hozott ítélet bosszú a Kreml részéről azért, amiért nem halt meg legalább az egyik mérgezési kísérlet során.

Az ellenzéki aktivistát állítólag két alkalommal is megpróbálták megmérgezni orosz kormányközeli erők.

Vlagyimir Kara-Murza kulcsszerepet játszott abban, hogy meggyőzze a nyugati kormányokat: emberi jogok megsértése és korrupció miatt szankcionálniuk kell bizonyos orosz hivatalnokokat. Egy évvel ezelőtt tartóztatták le, Moszkvában.

Múlt héten nyilvánosságra hozták a zárt bíróság előtt elmondott beszédét, amelyben kijelentette,

tárgyalása az 1930-as évek sztálini kirakatpereire emlékezteti őt.

„Csak egy dologért hibáztatom magam. Nem sikerült meggyőznöm a honfitársaimat és a demokratikus országok politikusait arról, milyen veszélyt is jelent a Kreml jelenlegi rendszere Oroszország és a világ számára” – mondta.