berlini rendőrség a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy azután indítottak nyomozást, hogy a Welt am Sonntag német lap az Agentstvo orosz nyomozó médiacsoportra hivatkozva megírta, két nő mérgezéses tünetekkel fordult orvoshoz.

A rendőrség a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további részleteket nem közölt.

Médiajelentések szerint az egyik nő újságíró volt, és tünetei már az április 29-i és 30-i konferencia előtt megjelentek, a másik érintett nő pedig Natalia Arno, a Szabad Oroszország Alapítvány igazgatója.

Facebook-oldalán azt írta, hogy a szállodai szobája ajtaját nyitva hagyták és hajnali 5-kor éles fájdalommal ébredt, hozzáteszi, azt gyanítja, valamilyen idegméreggel támadták meg.

Korábban is voltak hasonló próbálkozások

Nemrég Elvira Vihareva orosz ellenzéki politikus vérében találtak rákkeltő nehézfémsókat, 2018-ban Angliában Szergej Szkripal, egykori orosz kémet és lányát mérgezték meg. Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt Oroszországban, majd Németországban kezelték, mert a nyugati laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy 2020-ban Szibériában idegméreggel próbáltak végezni vele.

A moszkvai kormány tagadta a vádakat.

Az orosz közmédia volt újságírója már Putyin és a háború végéről beszél

Egy korábbi orosz „közmédia” alkalmazott szerint nincs az a novicsok méreg mennyiség, amivel el lehetne hallgattatni Putyin elnök kritikusait, akiknek száma egyre csak növekszik – jelentette ki Marina Ovszjannikova, aki a háború kitörését követően vált orosz állami médiamunkásból harcos ellenzékivé. Bővebben >>>