Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt a jövő évi választásokon a leadott szavazatok több mint 90 százalékával újraválasztják az ország vezetőjének – mindezt a sajtótitkár a The New York Timesnak adott interjújában fejtette ki.

„Az elnökválasztásunk nem teljesen demokrácia, hanem inkább egy drága bürokrácia. Putyin elnököt jövőre a szavazatok több mint 90 százalékával újraválasztják" – közölte Dmitrij Peszkov.

Kreml-szóvivő az interjúban az Ukrajnával szemben folytatott orosz háborúról elmondta: szerinte egyelőre nincs alapja egy megállapodás aláírásának. Oroszország ugyan folytatja „különleges katonai hadműveletét”, azonban a már négy elcsatolt ukrán területen túl nem szeretnének további ukrajnai területeket megszerezni.

Mi csak ellenőrizni akarjuk azokat a területeket, amelyek most az orosz alkotmány szerint a mi területünkként szerepelnek

– jelentette ki a Kreml-szóvivő.

Majd később Dmitrij Peszkov később az orosz sajtónak kifejtette, hogy ő nem hivatalos adatokat közölt, hanem az interjúban végig a saját véleményét mondta. Neki pedig meggyőződése, hogy a 2024-es választásokon, amennyiben azokat valóban megtartják Oroszországban, újból meg fogják választani Putyin elnököt.

9/11-hez hasonlította a moszkvai ikertornyok elleni dróntámadást az orosz szóvivő

Marija Zaharova szerint a Moszkva elleni keddi dróntámadások hasonlítanak a globális terrorakciókhoz. A Kreml szerint azért nem eszik ennyire forrón a kását. Bővebben --->