Körülbelül 10 749 civil halt meg és 15 599 lakos sebesült meg Ukrajnában azóta, hogy Oroszország tavaly februárban megszállta az országot – közölték az ukrán hatóságok.

A halálos áldozatok között 499 gyermek is van

– mondta Jurij Beluszov, az ukrán főügyészség háborús bűnökkel foglalkozó osztályának vezetője az Interfax-Ukrajna hírügynökségnek adott interjújában.

Amint Ukrajna megszállt területeit felszabadítják, az elhunytak száma a nyilvántartásban várhatóan a sokszorosára nő.

Csak Mariupolban több tízezer halottra számítanak.

A főügyészség adatai nagyjából megegyeznek a nemzetközi szervezetek, például az ENSZ becsléseivel.

Július 7-én az ENSZ arról számolt be, hogy megerősítette „több mint 9000 civil, köztük több mint 500 gyermek halálát”, de a valós szám várhatóan magasabb lesz.

Beluszov azt is elmondta, hogy 98 ezer háborús bűntettet jegyeztek fel, amelyeket az orosz erők követtek el Ukrajnában az invázió során.

 

Rengetegen haltak meg eddig a háborúban

A civil áldozatok száma 8000 felett van és nagy részük robbanásokban vesztette életét. Ez az ENSZ hivatalos jelentése, de ennél jóval durvább lehet a valóság. Közben az Ukrán Fegyveres Erők is összesítette orosz hadsereg háborús veszteségét. Bővebben >>>