Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, a harcosok 16 hónapra a jelenlegi parancsnokuk irányítása alatt maradhattak volna – írja a Kommerszant című orosz újság.

Mindannyian összegyűlhettek volna egy helyen, és folytathatnák a szolgálatukat – idézte a lap az elnököt.

Semmi sem változott volna. Ugyanaz az ember vezette volna őket, aki egész idő alatt az igazi parancsnokuk volt. Sokan bólintottak, amikor ezt mondtam, Prigozsin azonban nem értett egyet

– derült ki az interjúból. 

Putyin azt mondta, nincs lehetőség arra, hogy a Wagner a jelenlegi formájában megmaradjon.

Nincs törvény a katonai magánszervezetekről. a Wagner egyszerűen nem létezik

– hangsúlyozta az orosz államfő.

A napokban többféle hír vagy pletyka röppent fel azzal kapcsolatban, hogy Prigozsin nagybeteg illetve, hogy meghalt.

Putyin megvendégelte a lázadó Prigozsint

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben látta vendégül Jegvenyij Prigozsint, a Wagner zsoldoshadsereg vezetőjét, aki a közelmúltban lázadást indított ellene. Bővebben >>>