269 igen szavazattal, 37 ellenében és 43 képviselő távollétében elfogadta a svéd parlament azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a skandináv ország csatlakozását a NATO-hoz, amennyiben a NATO mind a 30 jelenlegi tagállama ratifikálja a csatlakozási jegyzőkönyvüket.

 

Erdogan megenyhült: Finnország már mehet a NATO-ba, de mi lesz a svédekkel?

Helsinki szerint Recep Tayyip Erdogan meghozta a döntését Finnország NATO-csatlakozásáról, amelyet pénteken jelentenek be hivatalosan a finn elnök látogatásakor. Bővebben>>>

Volt, aki szembement a javaslattal

Tobias Billström svéd külügyminiszter a szavazás előtt tartott hatórás parlamenti vita során azt mondta, „meggyőződése”, hogy Svédország a katonai szövetség teljes jogú tagja tud lenni még a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezlet előtt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha valamilyen okból kifolyólag országa mégsem tudna csatlakozni a szövetséghez, akkor a NATO nyitott ajtók politikája kérdőjeleződik meg.

A 349 képviselőből álló svéd törvényhozás jelenlegi nyolc pártja közül csak a Baloldali Párt és a Zöld Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen.

A zöldek nevében Jacob Risberg azt mondta, hogy a katonai szövetséghez való csatlakozás növeli a nukleáris hadviselés kockázatát, mert „az atomfegyvereket elrettentő eszközként használják”.

Aron Emilsson, a Svéd Demokraták képviselője, a parlament védelmi bizottságának elnöke történelminek és szükségesnek nevezte a tagságot, és hangsúlyozta, „semmi sem növeli gyorsabban Svédország védelmi képességeit, mint a védelmi szövetséghez való csatlakozás”.

Svédország a vele szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban, három hónappal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete után adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

 

 

 

 

Washington Magyarországot sürgeti

Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. Bővebben>>>