Eldőlt, Donald Trump volt amerikai elnök ellen újabb eljárást indítanak – adta hírül a Reuters. A CNN már korábban jelezte, sor kerülhet erre. De egy múlt heti New Hampshire-i kampánybeszédében maga Trump is kijelentette,

valamikor a jövő héten már négy vádemeléssel kell számolni.

Ezúttal a 2020-as elnökválasztásba való állítólagos beavatkozással kapcsolatban indul eljárás, mégpedig Georgia államban.

Fulton megye kerületi ügyésze, Fani Willis nem kizárólag Trump ellen emel vádat az ügyben, több vádlott neve is felmerült. A 98 oldalas vádirat 19 vádlottat és összesen 41 vádpontot sorol fel. Mind a 19 személyt zsarolással vádolják, amely akár 20 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható.

A közösségi médián keresztül a napokban bejelentette egyébként

  • Jeff Duncan, Georgia korábbi republikánus kormányzóhelyettese és
  • George Chidi atlantai újságíró is,

hogy felkérték őket a tanúskodásra.

Duncan posztjára Trump is reagált, hol máshol, mint saját platformján, a Truth Social nevű oldalon. Riposztjában „bukottnak” nevezte párttársát, akit szerinte hiba tanúként idézni, tekintve, hogy alig ismerik csak egymást. Sorait azzal zárta a volt elnök, hogy Duncan egy igazi „vesztes”.

 

Atlanta már készül

A munka elvégeztetett. Két és fél éve dolgozunk rajta, most pedig készen állunk arra, hogy bele is vágjunk az ügybe

jelentette ki Willis a múlt hónapban a helyi televíziónak.

Árulkodó, a közelgő hivatalos bejelentésre utaló jel volt az is, hogy médiajelentések szerint helyi hatóságok barikádokat állítottak fel az atlantai megyei bíróság épülete előtt.

Az óvatosság persze nem meglepő. Már a volt elnök első, április eleji bírósági meghallgatására is napokkal előre felkészült New York városa is. Kordonokkal vették körbe a Trump-tornyot és már előre lezárták az utakat a manhattani büntetőbíróság közelében.

Nem véletlen, hogy rendszerint készültségi állapotban vágnak bele a városok a Trumppal kapcsolatos ügyészségi bejelentésekbe vagy éppen bírósági meghallgatásokba. 2021 január 6-án Trump hívei megostromolták a Capitoliumot Washingtonban, így tiltakozva Joe Biden aktuális elnök beiktatása ellen.

Georgia, a mérleg nyelve

A negyedik Trump elleni vizsgálat középpontjában a volt elnök és szövetségeseinek azon erőfeszítései állnak, amelyekkel a déli állam választási eredményeinek átbillentését forszírozták. A 2020-as szavazáson Biden szűk győzelmet aratott Georgia államban, Trump és csapata pedig arra jutott, hogy ennek a bástyának a ledöntése révén érhetik el legkönnyebben, hogy Trump mégis hatalmon maradhasson.

A volt elnök ezért a választásokat követően felhívta Georgia államtitkárát, Brad Raffenspergert, és arra kérte, hogy találjon neki 11 780 szavazatot az államban. Raffensperger ezt visszautasította.

Trump a saját közösségi platformján azt írta az – akkor még csak esetleges – negyedik vádemelés kapcsán:

Hogyan emelhetnek vádat ellenem Georgiában? A telefonhívás TÖKÉLETES volt. BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS!

Trump sokszor elmondta már, hogy az ellene indított eljárásokkal mindössze az a cél, hogy félreállítsák őt, és ellehetetlenítsék a 2024-es elnökválasztáson.

A lapunknak korábban, egy másik ügye kapcsán nyilatkozó szakértő a vádirat alapján reális esélyt lát arra, hogy szabadságvesztést szabjanak ki büntetésül a volt elnökre. „Az amerikai szövetségi büntetőjogban a kiszabott éveknek felső határa nem igazán van, összeadódnak az egyes bűncselekmények miatt kiszabott letöltendő évek. Legszélsőségesebb esetben tehát több tíz, akár száz évre is el lehetne ítélni Trumpot, bár nem gondolom, hogy ennyire súlyos büntetéssel kellene számolnia, de néhány év könnyen benne lehet a pakliban” – mondta a Napi.hu-nak Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi jogi Tanszékének docense a titkosított iratokkal kapcsolatos eljárás lehetséges végkimeneteléről.

Egyre könnyebb elveszni a Trump-ügyek labirintusában

A Trump ellen indított eljárások sora egyre csak dagad:

  1. Először a manhattani bíróságon kellett a volt elnöknek megjelennie, áprilisban. Ebben az ügyben azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején akkori ügyvédjén, Michael Cohenen keresztül 130 ezer dollárt juttatott el Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő számára, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag 10 évvel korábban zajlott intim kapcsolatról, a kifizetéseket pedig a könyvelés meghamisításával igyekeztek eltussolni.
  2. Ezt követően júniusban a manhattani büntetőbíróság előtt volt jelenése, miután egy tavaly augusztusi házkutatás során az FBI több mint száz titkosított iratot talált a Mar-a-Lago nevű rezidenciáján. Az ügyben a közelmúltban egészítették ki az ügyészek további pontokkal a vádiratot.
  3. A harmadik ügy szorosan kapcsolódik az egyelőre csak potenciálisan indítandó negyedikhez. A legutóbb nyilvánosságra hozott bírósági eljárás vádirata szerint Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást, állítása valótlanságával pedig ő maga is tisztában volt. Továbbá a 2021. január 6-i tüntetések jelentette káoszt arra próbálta felhasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.

Most pedig itt a negyedik eljárás is. A volt elnök eddig minden ellene felhozott ügyben, minden egyes vádpontban ártatlannak vallotta eddig magát.