Nem marasztalta el Donald Trumpot az ügyében eljáró New York-i bíróság kedden hozott döntésével nemi erőszak miatt, de a volt amerikai elnöknek

rágalmazás és tettlegesség miatt összesen 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy nőnek egy 1996-os zaklatási ügy miatt.

A polgári peres eljárást New Yorkban tárgyaló bíróság esküdtszéke néhány óra alatt hozott döntést, amellyel nem marasztalta el Trumpot nemi erőszak miatt, ugyanakkor megalapozottnak találta a felperes, E. Jean Carroll állítását a zaklatást, szexuális bántalmazást és rágalmazást tekintve.

Ahhoz képest, hogy Trumpnak fogalma sincs a sértettről, elég komoly pert akasztott a nyakába

Donald Trump az ítélet kihirdetése után a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, hogy fogalma sincs ki az a nő, aki beperelte őt, az ítéletet pedig szégyennek nevezte, ami szerinte része az ellene zajló, "minden idők legnagyobb boszorkányüldözésének". Ezt megelőzően közölte, hogy mindenképpen fellebbez az ítélet ellen, mert nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát.

Kép: Reuters

Az ügy három héten keresztül zajló tárgyalássorozatában Donald Trump személyesen nem jelent meg a bíróságon, és a bíró felszólítását elutasítva nem tett tanúvallomást. Védője, Joe Tacopina arra hivatkozott, hogy nincs értelme a volt elnök tanúvallomásának, ugyanis a felperes az állításában szereplő eset részleteire nem tud visszaemlékezni.

 

 

 

Donald Trump megszakította golftúráját, hogy beugorjon nemi erőszak tárgyalására

Donald Trump a bírósági tárgyaláson összetévesztette E Jean Carrollt – aki szexuális erőszak vádjával beperelte – volt feleségével, Marla Maples-szel egy vallomásban, amely az esküdtek előtt hangzott el. Bővebben>>>>

A volt elnök tavaly októberben adott vallomásában a

legnevetségesebb és legundorítóbb kitalált sztorinak

nevezte a vádat.

E. Jean Carroll a 2019-ben indított perben

azt állította, hogy 1996-ban New York-ban a Trump-toronyházzal szemben található luxusáruház próbafülkéjében az együttléte Donald Trump-pal erőszakossá vált, és az akkori üzletember megerőszakolta őt.

A nő az incidens pontos időpontjára a bíróságon tett tanúvallomásában nem tudott visszaemlékezni.

E. Jean Carroll mellett tanúként szólalt meg két barátnője, akik azt mondták, hogy Carroll annak idején elmesélte nekik találkozóját Donald Trump-pal.

 

 

 

A bilincstől eltekintettek, de nem számíthat különleges bánásmódra az őrizetbe vett Donald Trump

A várakozásoknak megfelelően a manhattani büntetőbíróság előtt is az ártatlanságát hangoztatta az ellene felhozott 34 vádpontban. A volt elnök szürreális politikai boszorkányüldözést emleget, de ügyvédje szerint az ügy egyszerre bőszíti fel és motiválja, így „beleállnak a harcba”. Bővebben>>>

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.