Úgy tűnik, hogy a legnagyobb múlttal rendelkező írországi bank – még ha egy rövid időre is – de felülírta a bölcs mondást, miszerint csak addig nyújtózkodjunk, mint ameddig a takarónk ér.

Ugyanis a Bank of Ireland online rendszerének meghibásodása miatt az ügyfelek nagyobb összegeket utalhattak át, mint amennyi ténylegesen a számlájukon szerepelt, majd ezeket az összegeket a bank automatáiból fel is tudták venni – írja a SkyNews.

Volt olyan érintett, aki azt állította, hogy így akár ezer eurót is át tudott utalni egy digitális online bankszámlára. Ráadásul úgy, hogy a napi készpénzfelvételi limit az ír banknál elvileg legfeljebb 500 euró lenne a lakossági ügyfeleknek.

A technikai hiba egész pontosan azt jelentette, hogy a bank ügyfelei, akik pénzt tettek a digitális Revolut számlájukra, utána azt az összeget felvehették egy készpénzfelvételi ponton.

A bank kedden megerősítette, hogy dolgozik a technikai hiba megoldásán, amely több szolgáltatásukat, többek között a telefonos mobilalkalmazást és a bank honlapját is érintette.

Mindeközben a Bank of Ireland arra is figyelmeztette az ügyfeleket, hogy a napi limitet meghaladó utalás és pénzfelvétel nem marad következmények nélkül, és nem lesz fedezet nélküli pénzmozgás. Hozzátették: elnézést kérnek a fennakadásért, de arra kérik az ügyfeleket, hogy ne vegyenek fel több pénzt, mint amennyi a számlájukon van, hiába van most erre lehetőségük.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a technikai probléma miatt egyes ügyfelek a szokásos limitek felett tudtak pénzt felvenni vagy átutalni. (…) Arra kérünk minden olyan ügyfelet, aki a számlája túlterhelése miatt pénzügyi nehézségbe került, lépjen kapcsolatba velünk

– figyelmeztetett a bank, amely azt is állítja, hogy a problémát már nagyrészt elhárította.

Majdnem jegybank

A Bank of Ireland Group csoport Írország egyik legnagyobb, egyben első kereskedelmi bankjának számít, ezen belül is a négy legnagyobb hagyományokkal rendelkező ír bankok egyike. A mai Bank of Ireland Group csoport elődje nem más, mint az 1783-ban királyi oklevéllel alapított Governor and Company of the Bank of Ireland volt.

Ugyanakkor annak ellenére, hogy volt idő, amikor számos jegybanki funkciót is ellátott, a Bank of Ireland nem az ír központi bank, és soha nem is volt az. A banki csoport ma pénzügyi szolgáltatások széles skáláját nyújtja szerte Írországban a magánszektortól a kereskedelmi és ipari szektoron át a mezőgazdaságig.

 

A Bank of Ireland 1969-es csúcskorszakában 500 fiókkal rendelkezett az Ír Köztársaságban, majd a bankfiókok számának folyamatos apadásával ez a szám mára 169-re csökkent.

 

Kétségbeesett lépés az orosz jegybanknál, a forint is lejtőre került

A rubel szakadatlan gyengülése miatt rendkívüli kamatemelés mellett döntött az orosz jegybank, eddig mérsékelt hatással. A forint már egy nappal korábban gyengülni kezdett, a két folyamat között azonban valószínűleg nincs érdemi összefüggés. Bővebben --->