A hazai közélet a státusztörvény körüli vitáktól hangos, ez a jogszabály határozza meg a pedagógusok új életpályáját. Jelenleg egy általános iskola tanár bruttó 390 952 forintot keres. A Pulzus kutató segítségével a Napi.hu arra volt kíváncsi, hogy a felnőtt lakosság mekkora béremelést tart indokoltnak egy általános iskolában dolgozó pedagógusnál.

A felnőtt lakosság többsége – a válaszadók negyede szerint – a pedagógusok bérét 30-50 százalékkal kellene megemelni, minden ötödik válaszadó azt mondta, hogy 10-30 százalék közötti béremelést tart indokoltnak, 50 és 80, illetve 80 és 100 százalék közötti béremelést a megkérdezettek 15 és 14 százaléka adna.

És majdnem ugyanannyian, négy és öt százalék mondja azt, hogy szerintük 100 százaléknál is több fizetésemelésre lenne szükség az alapoktatásban, mint ahányan nem adnának egy fillért sem az általános iskolai tanároknak. Idén egyébként a tanárok fizetését tíz százalékkal emelték meg.

Kép: Pulzus

Jelen kutatásban a válaszadók többsége, 55 százaléka nő volt, 45 százaléka pedig férfi és jellemzően városban élt. Jellemzően a 18 és 59 év közöttiek válaszoltak, a hatvan év felettiek válaszai 29 százalékot tettek ki. A Pulzus felmérésében résztvevők többsége alap és középfokú végzettséggel rendelkezett, és csak ötödüknek (18 százalék) volt felsőfokú végzettsége, diplomája.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben az oktatásban dolgozók bruttó átlagfizetése:

  • egyetemi, főiskolai oktató, tanár: 626 548 forint;
  • középiskolai tanár: 454 598 forint;
  • általános iskolai tanár, tanító: 390 952 forint.

A kormány tervei szerint 2027-re egy kezdő pedagógus bruttó bére elérheti a bruttó 800 ezer forintot is, és két évre rá a bruttó egymillió forint sem kizárt – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter többször is elmondta a kormányinfókon. És azt is mindig hozzáteszi, mivel Magyarországra nem jönnek jelenleg uniós források, ezért egy nagyobb mértékű pedagógus béremelés az európai uniós pénzek megérkezésétől függ.

Egyelőre nincs megállapodás a pedagógus szakszervezetek és az oktatási kormányzat között a státusztörvényről vagy ahogy a pedagógusok nevezik a bosszútörvényről, ám Gulyás Gergely szerint nyáron biztosan szavaznak róla a parlamentben legkésőbb július 7-ig.

A pedagógusok érdekeit képviselő szakszervezetek szerint ilyen infláció mellett – januárban a KSH adatai szerint 25,7 százalékra ugrott a drágulás – jóval magasabb fizetést kellene elérni, mint amit előre prognosztizált a kormány. A szakszervezetek továbbra is azt mondják, nem uniós pénzből kellene az ágazat fizetésemelését biztosítani.

A férfiak gálánsabbak

A férfiak magasabb fizetésemelést adnának a pedagógusoknak, mint a nők, ez is kiderült a Pulzus kutatásából. A férfiak 27 százaléka adna 30-50 százalékkal több fizetést a tanároknak, míg a nőknek csak a 24 százaléka. Csak az alacsonyabb vagyis a 10 és a 10 és 30 százalék közötti fizetésemelésekre bólintana rá több nő, mint férfi.

Kép: Pulzus

A kutatás kitért arra is, hogy a 60 évnél idősebb korosztály harmada 30 és 50 százalék között emelné meg a tanári fizetéseket.

Viszont minden ötödik 40 és 59 év közötti jelentős 80-100 százalékos fizetésemelést adna gyermeke vagy unokája tanítójának.

A fiatalabb korosztály a 18 és 39 év közöttiek többsége (24 százalék) is a 30 és 50 százalékos emelésre voksolt.

Jellemző, hogy a diplomások magasabb fizetésemelést adnának, mint az alap- vagy középfokú végzettséggel rendelkezők. A diplomás válaszadók több mint fele 30 és 80 százalék között emelné meg az általános iskolai tanárok fizetését.

Kép: Pulzus

Lakóhely szerint a budapestiek harmada 30 és 50 százalékkal, és szintén 27 százalékuk 50 és 80 százalék közötti összeggel emelné meg az általános iskolai tanárok fizetését. A községekben élők negyede szerint lenne indokolt 30 százalékkal magasabb fizetésemelést adni a tanároknak és csak 15 százalékuk adna extra emelést vagyis 80 és 100 százalék közöttit.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét. A kutatást a Napi.hu kérésére végezték június 20-a és június 21-e között.

Hamarosan egy újabb cikkel is jövünk, abban a középiskolai tanárok fizetésemelésére kérdezett rá a Pulzus kutató.