Az Együtt-PM szövetség vezetője emellett adóalkotmány bevezetését ígérte, amely évente csak egyszer engedne változhatni az adójogszabályokon.

A volt kormányfő azt mondta, a devizahitelesekre hivatkozva bevezetett bankadóból a devizahitelesek egy fillért sem kaptak, az 500 milliárd forintból a jómódúakat segítő egykulcsos személyi jövedelemadó miatt kieső bevételt pótolták. Eközben három év alatt megtízszereződött a bajban lévő, nem fizető adósok száma - jegyezte meg, hozzátéve: tovább nehezíti az adósok helyzetét, hogy a forint euróhoz viszonyított árfolyama ismét elérte a 300-at.

Bajnai Gordon a múlt héten javasolta, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét. Szerinte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető félreértette, amikor úgy válaszolt: a bankokat akarja segíteni ezzel. Ezzel szemben - folytatta - arra szólítja fel a kormányt, számoljon el azzal, hogy miért nem a devizahiteleseket segíti a bankadóból, illetve hogy miért törölte el a Bajnai-kormány azon intézkedését, amelynek értelmében a munkanélküli adósoknak két évig csak havi tízezer forintot kellett törleszteniük.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által említett három lehetséges forgatókönyv - a forintosítás, a hitelek részleges forintosítása és az árfolyamgát kiterjesztése - mindegyike javíthat a devizahitelesek helyzetén, ha szakszerűen hajtják végre őket, és nem vezetnek a hitelezés további szűkítéséhez. "A legjobb devizahiteles-mentő akció mégis az lenne, ha a rájuk hivatkozva elvett pénzeket nem másoknak adnák vagy lenyúlnák, hanem az ő káruk enyhítésére fordítanák" - jelentette ki Bajnai Gordon.

A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány negyven új adót vezetett be, és egy év alatt több mint húsz alkalommal módosította az adószabályokat.

Az Együtt-PM szövetség vezetője azt ígérte, ha kormányra jutnak, a kiszámíthatóság érdekében adóalkotmányt vezetnek be, kikötve, hogy az adójogszabályokon évente csak egyszer, legalább kéthónapos felkészülési időt biztosítva és érdemi konzultáció után lehet változtatni. Emellett megszüntetnék az "értelmetlen kisadókat".

A 2008-ban felvett IMF-hitel idő előtti visszafizetését propagandaakciónak nevezte, hozzátéve: ez 14 milliárd forintjába kerül az országnak, mivel a kölcsönt egy drágábbal váltják ki. Ennyi pénzből pedig - tette hozzá - egy évre meg lehetne szüntetni a gyermekéhezést.

Bajnai Gordon szerint Magyarországnak nincs szüksége újabb hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól, de az IMF jelenléte biztonsági hálót jelenthetne.

Hangsúlyozta, hogy kormánya az IMF-hitel jelentős részét tartalékba helyezte, az Orbán-kormány pedig abból vette meg például az orosz tulajdonú Mol-részvénycsomagot. Azt is hozzátette, hogy Magyarország a Bajnai-kormány harmadik hónapja óta a piacról finanszírozza magát.

Véleménye szerint Orbán Viktor kormányzása embertelennek, sikertelennek, reménytelennek, gazdaság-, munkahely- és családellenesnek, a nemzeti érdekkel ellentétesnek bizonyult. Kiemelte, hogy százezerrel kevesebben vannak alkalmazásban, mint a kormányváltáskor, és csak a közmunkások száma nő, akiket azonban adóforintokból fizetnek.

Bajnai Gordon nem közölt újabb részleteket az MSZP és az Együtt-PM között a választókerületi jelöltekről pénteken kezdődött egyeztetésekről. Emlékeztetett, hogy a programról szóló megállapodás után elsőként a közös egyéni jelöltekről tárgyalnak a szocialistákkal, ezután következhet a közös politikai stratégia megalkotása, majd végül a döntés a közös lista és miniszterelnök-jelölt kérdéséről.

Elmondta azt is, hogy a szocialisták, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció nemcsak Szigetszentmiklóson, hanem Baján is közös jelöltet állít a következő hetekben esedékes időközi önkormányzati választáson.

QP | Quality Placement