Nem túl barátságos felütés előzte meg Angela Merkel német kancellár és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfői délutáni találkozóját: Merkel szóvivője visszautasította Mariano Rajoy spanyol kormányfő hét végén megismételt javaslatát egy olyan mechanizmus létrehozásáról, amelyben közös európai garancia mellett feltőkésíthetnék a bajban lévő eurózónás pénzintézeteket. Pedig Rajoy megédesítette kérését azzal, hogy támogatásáról biztosította a német kormány kezdeményezésére elfogadott európai fiskális unió tervét. Elfogadhatónak minősítette egyfajta közös "pénzügyi hatóság" létrehozását, amely harmonizálná az eurótagállamok költségvetését.

Steffen Seibert főnöke nevében közölte, hogy a "közös európai kötvényekre emlékeztető megoldások" csak az új európai integráció előrehaladtával, sok év után képzelhetők el. Addig is a nemzeti kormányok dolga, hogy eldöntsék, kérnek-e támogatást és vállalják-e az ehhez kapcsolódó feltételeket. Ez vonatkozik Spanyolországra is. Szabad fordításban ezzel azt közölte, hogy Madrid forduljon segélyért az EU-hoz és az IMF-hez, ha különleges forrásra van szüksége bankjai rendbetételéhez, azaz saját garanciája helyett ne várjon európai kezességet a szükséges tőke visszafizetésére.

QP | Quality Placement

Berlin azt is világossá tette, hogy fenntartásai vannak az Európai Bizottság (EB) múlt heti bankuniós javaslatával kapcsolatban. Számos módon elképzelhető ez a fajta közösség, kíváncsiak vagyunk, mire gondol az EB − nyilatkozta Martin Kotthaus, a pénzügyminisztérium szóvivője. Elemzők szerint a közös európai betétbiztosítás lehet az egyik első lépés, csakhogy − érvelnek a német politikusok − ehhez például szükség lenne az európai alapszerződés módosítására, ami nehéz és hosszú procedúra. Pierre Moscovici francia kormányfő a hét végén − mintegy Madrid mellé állva a vitában − az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) ajánlotta forrásul az európai bankok közvetlen feltőkésítéséhez, ám az ESM-ről szóló szerződés sem tartalmaz ilyen jogosítványt.

A spanyolokat sürgeti az idő: csütörtökön kettő-, négy- és tízéves kötvények kibocsátására készülnek, miközben a múlt héten az tízéves papírok hozama elérte a 6,5 százalékot. A kormány és a kormánypárt vezetői egyelőre kitartanak amellett, hogy az ország egyedül is boldogul a magas költségvetési hiánnyal és rossz hitelek alatt  nyögő bankok rendbetételével, német és spanyol lapok azonban arról cikkeznek, hogy Berlin és az EB arra biztatja a spanyol vezetést, hogy kérjen uniós segítséget gondjai megoldásához.