Interjút adott a Figyelőnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akit a Budapest Airport ügyében kérdeztek. A kormány nem olyan régen bejelentkezett, hogy a tulajdont szerezne a fővárosi légikikötőben, a feladat előkészítéséért pedig Palkovics felel kormánybiztosként - szemlézte a hetilap cikkét a hvg.hu.

Arra a kérdésre, hogy miért van szüksége az államnak a korábban privatizált reptérre, a miniszter úgy felelt: stratégiai és üzleti szempontból, különösen most, a koronavírus-járványt követő gazdasági újraindításban. Ebben ugyanis szerinte a turizmusnak központi szerepe lesz. „A reptéren is múlik majd, hogy az ágazat helyzete hogyan alakul, hiszen ez az első kép, amelyet az ideutazók az országról kapnak. Ha azt tapasztalják, hogy a reptéri szolgáltatások minősége nem megfelelő, a létesítmény kicsi és túlzsúfolt, valamint a belvárosba való bejutás is időigényes, akkor az nem vet jó fényt hazánkra” - mondta Palkovics.

Palkovics szerint az elmúlt években azt is tapasztalták, hogy a jelenlegi tulajdonosi kör megnehezíti a beruházási, fejlesztési folyamatokat, kísérleteteket, és a légikikötőre csupán befektetésként tekint. „Így számukra nem prioritás annak fejlesztése a magyar gazdaság versenyképesebbé tétele, az idegenforgalom élénkítése és a közlekedéspolitikai célok elérése érdekében” - vélekedik a miniszter.

Ellenben Palkovics szerint az is látszik, hogy a környező országok repterei jó kezekben vannak, tiszták, rendezettek. Bécs, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest egyaránt komoly sikereket tud felmutatni, míg Budapest egyértelműen lemaradt. „Többek közt ezért is lenne célszerű, ha állami kézbe kerülni a fővárosi repülőtér, hiszen így biztosítható lenne az elvárt minőség” – idézte a minisztert a hvg.hu. - Palkovics egyik korábbi nyilatkozata szerint többséget vásárolnának a reptér-üzemeltető cégben, de maximum 49 százalékos tulajdonrész erejéig megjelenhetnének magánbefektetők is a Budapest Airportban. Mint ahogy korábban már néhány év alatt milliárdossá vált üzletember és a Mol Nyrt. vezérigazgatója is beszált arról, hogy nagyon meg szeretnék venni több száz milliárd forintért a BA Zrt.-t - a szerk.