A bruttó 13,203 milliárd forint összértékű, teljes mértékben költségvetési és uniós forrásokból finanszírozott beruházás

biztosíthatja, hogy a Ráckevei-Duna (Soroksári-Duna) egész évben, alacsony vízállásnál is kaphasson elég vizet északi irányból.

A tavaly januárban kezdődött csepeli építkezés mellett a közeli Kvassay-vízlépcsőt is felújítják, hogy az üzemrendjében előírt vízátvezetést biztosíthassa.

A projekt rekonstrukciós munkákkal folytatódik.

Árvízvédelmet és vízellátást szolgál a projekt

A munkálatok a szükséges vízmennyiség biztosításán túl hozzájárulnak az ökológiai állapot és a víz áramlási viszonyainak javulásához, valamint az árvízi biztonsághoz.

A beruházás a Ráckevei-Duna csaknem 50 ezer hektár öntözését és halastavi vízpótlását is elláthatja.

A projekt honlapja szerint a fejlesztés akár 30 százalékkal, éves átlagban másodpercenként 35 köbméterrel növelheti majd a vízbevezetést.

A beruházásban a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság konzorciumi partnerként vesz részt, a konzorcium vezetője az Országos Vízügyi Főigazgatóság.