Pályakezdőként a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést és a Szent István Egyetemről kikerülők pedig a legtöbbet, 10 év tapasztalattal a Nyíregyházi Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)áll a bérskála két végén – áll a Profession.hu saját, 104 ezer fős mintáján alapuló trendelemzésében, a kutatásban 18 felsőoktatási intézmény hallgatói vettek részt.

A diplomás pályakezdők körében az átlagos nettó havi fizetési igény 263 ezer és 347 ezer forint között mozog, a legalább 10 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók esetében pedig már 413 ezer és 591 ezer forintra emelkedik.

Míg pályakezdőként

  • a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést átlag havi nettó 263 ezer forintot,
  • a Szent István Egyetemről kikerülők a legtöbbet nettó 347 ezer forintot.

A 10 vagy annál több évnyi szakmai tapasztalat megszerzését követően már

  • a Nyíregyházi Egyetem nettó 413 ezer forinttal,
  • és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nettó 591 ezer forint kezdőbérrel kerül a skála két végére.

Az elmúlt hat hónapban az állásportálnál regisztrált, diplomás felhasználók legnagyobb arányban az adminisztrátor, dokumentumkezelő kategóriában feladott álláshirdetésekre jelentkeztek – leszámítva a BME egykori hallgatóit, akik a projektmenedzseri pozíciókra küldték be többségében az önéletrajzukat.

A jelentkezési fázist követően a munkaerőpiaci elhelyezkedések trendjét is megvizsgálta az állásportál. Az egykori ELTE-s hallgatók az adminisztráció, vagy pedagógia területén; a Corvinuson végzettek a marketing és elemzés kategóriákban; a BME volt hallgatói gépészmérnökként és programozóként, fejlesztőként; a debreceni és a pécsi felsőoktatási intézmény oklevelét megszerzők pedig egyaránt az adminisztrátori és szakmai asszisztensi állásokban helyezkedtek el a legtöbben.

A Szegeden diplomázott szakemberek körében a projektmenedzsment és adminisztráció, illetve pedagógia, a Miskolci Egyetemen a gépészmérnök és adminisztrátor, a Budapesti Gazdasági Egyetemen végzettek között pedig jellemzően a könyvelés és kontrolling területe a legkedveltebb. Intézménytől függetlenül a projektmenedzsment szakmai kategóriában találtak a legtöbben munkahelyre.

A BME volt hallgatóinak bérigénye a legmagasabb

A teljes mintában a bérigények tekintetében kiugró a BME-s diplomával rendelkező munkavállalók elvárása, akik átlagosan nettó 504 ezer forintos havi fizetést szeretnének – ez a fél évvel korábban elvégzett elemzéshez képest 3 százalékos emelkedést jelent.

Második helyen a Budapesti Corvinus Egyetem volt hallgatói állnak szintén 3 százalékos emelkedéssel, 466 ezer forintos bérigénnyel. Az Óbudai Egyetemen végzettek kérik el átlagosan a harmadik legmagasabb összegű havi bért, ez nettó 463 ezer forintot, ami 4,5 százalékos emelkedést jelent az őszi adatokhoz képest. 

Az infláció emelkedésével párhuzamosan a munkavállalók fizetési igénye is emelkedett, viszont a magyarországi cégeknél jellemző bérkorrekciókhoz képest jóval alacsonyabb mértékben – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.