A kormányhivatalok a létszámát már a létrehozásakor is irreálisan alacsonyan határozták meg, a munkatársak most is túlterheltek, munkájukat rendszeres túlmunka mellett képesek csak elvégezni - írja közleményében az ÉSZT. A kormány azt mondja, hogy a határozott idejű szerződéssel dolgozó kollégák státusát vizsgálják felül elsőként.

Ezek a kollégák azonban olyanokat helyettesítenek, akik például szülési szabadságra mentek, így az ő pozíciójukat nem lehet megszüntetni. Ezért tartják fontosnak, hogy az érdekképviseletek megkapják a hatástanulmányokat, már ha léteznek.

QP | Quality Placement

A munkavállalók között egyre nagyobb a feszültség, ezért az ÉSZT felméri tagjai körében a sztrájkhajlandóságot és egyeztetést kezd a többi közszférában érdekelt szakszervezeti konföderációval.

Legkésőbb október végén közölni kell a felmentéseket

A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete szerint ha a kormány 2019. január elsejétől létszámleépítésre készül a közszférában, akkor a hatályos jogszabályok értelmében közszolgálati tisztviselők esetében az érintettekkel legkésőbb október végén közölni kell a felmentésüket, mivel csak ezt követően kezdődik a két hónapos felmentési idő - írják sajtóközleményben.

Ugyanekkor kell legkésőbb tájékoztatni az állami foglalkoztatási szervet a felmentéssel érintett tisztviselőkről. Szintén törvény rendelkezik arról, hogy a közszolgálati tisztviselők esetében ki kell kérni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF), valamint a szakszervezet véleményét az igazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás körében.

Magyarán a létszámleépítés tervezett foganatosítása, azaz az idei év októberének vége előtt jogszabályban előírt kötelessége a kormánynak tárgyalnia a szektorban tagsággal rendelkező szakszervezetekkel, ennek érdekében össze kell hívnia a KÉF-et. Úgy vélik, ennek a kormány egyetlen alkalommal sem tett eleget megalakulása óta, pedig időközben az említett törvényt is többször módosították.

A fotó forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán