Stabilról pozitívra változtatta a magyar kilátásokat a Moody's Investors Service idei rendes felülvizsgálatán, miközben megerősített, az ország befektetési kategóriában lévő Baa3 besorolását.

Kisebb meglepetésnek tekinthető a lépés, lévén a Moody's legutoljára 2018 novemberében hozott érdemi döntést a magyar adósságbesorolásról, és a pozitív kilátásokat azt követően publikálta a cég, hogy 14 százalékos zuhanást könyvelt el az idei második negyedévben a magyar gazdaág.

A Moody's indoklása szerint az alapozza meg a kilátások feljavítását, hogy mindezek ellenére, illetve a hasonló besorolású kibocsátókhoz mérten, Magyarország kifejezetten erős pozícióban van, az ország gazdaságában minden adott egy dinamikus kilábaláshoz.

Jó a pálya

A hitelminősítő szerint a 2012 óta indult költségvetési stabilizációs folyamatok fennmaradnak 2021-ben is, noha kiemeli a magyar gazdaság sebezhetőségeit is.

Ezek leginkább a kitettség a német autóipar irányában, illetve az elhúzódó politika vita az Európai Unióval.

A Covid-19 okán idén a Moody's szerint 5,5 százalékos gazdasági zsugorodás lesz Magyarországon, amit 4 százalékos növekedés követhet 2021-ben.

Idén 7,3 százalékos államháztartási hiányt vár a cég, úgy, hogy 2024 környékén térhet vissza rendszer az EU által elvárt 3 százalékos szint közelébe.

A besorolási kategóriájában így is tetemes államadósság csökkentés várható a következő években Magyarországon, hiába ugrik fel most a ráta 76 százalékra a víruskezelés költségei miatt.

A bankrendszer stabil, és a politikai döntéshozatalban is stabilitást vár következő években a cég.

Örülünk?

Az elmúlt két év gyakorlatát ismerve mindenképp örömteli, hogy a Moody's javított a kilátásokon, ami a szokásjog szerint megalapozza a felminősítést. A másik két nagy minősítőnél már eggyel feljebbi polcon van az ország.

Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a közgazdász vándorgyűlésen tartott beszédében semlegesen nyilatkozott a hitelminősítésről, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy a Moody's megerősíti az eddig stabil kilátásokat, vagy ahogy eddig többször tette, egyáltalán nem nyilatkozik Magyarországról.

A Moody's ritkán nyilatkozik az ország besorolásáról. A Fitch Ratings és a Standard & Poor's akár az ütemezett, akár rendkívüli lépésekkel alaposabban értékelték a gazdaság helyzetét és kibocsátói pozícióit.

Varga Mihály Facebook üzenetben fejezte ki örömét a döntés után.