Üresen álló raklapot látni egy vidéki város boltjában, az RTL Híradó nézője küldött róla felvételt. A hatósági áras, 2,8 százalékos tartós tejet kereste, de se itt, se más boltban nem talált belőle. Ugyanezt tapasztalta egy másik néző Budapesten. Egy békéscsabai vásárló arról számolt be a híradónak, hogy csak 300-400 forintos tejeket kap, 2,8-as nincsen, pedig az csak 209 forint lenne.

A Baranya megyei Diósviszló kis boltjának tulajdonosa, Balogh-Gál Erika szerint a nagykereskedőknél nincs belőle. „Mi úgy gondoljuk, hogy vissza is tartják valamelyest, vagy a gyártók vagy a forgalmazók – nem tudjuk –, így mi most nem is tartjuk. Nem tudjuk tartani” – mondta a boltvezetője.

Pedig amikor a kormány januárban több alapvető élelmiszer mellett a tavaly októberi áron rögzítette a 2,8 százalékos UHT tej árát, azt is előírta, hogy ugyanannyit kell belőle tartani, mint korábban - jegyzi meg a riporter. A Tej Terméktanács szerint rendelnek is, mert a hazai gyártók augusztus végéig már 70 százalékkal több ilyen tejet adtak el, mint tavaly.

Ezt keresik a leginkább fogyasztók

Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is látszódik, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait – fogalmazott Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

Azaz a drágább tejekből jóval kevesebb fogy. A KSH adatai szerint egy év alatt közel 55 százalékkal nőtt a tejtermékek ára. Az árstopos, 2,8 százalékos tartós tej átlagára augusztusban 281 forint volt, a pasztőrözött 2,8 százalékos tejért viszont átlagosan már 414 forintot kell fizetni.