Új napelemmodulokat dob piacra a magyar Platio Solarírta meg a napokban a PV Magazine. A napelemes térburkolati rendszerek új generációját beépíthetik járdába, teraszba, kocsifeljáróba, de parkokba, kerékpárutakba és egyéb kisforgalmú utakba is – és a konstrukció a jelek szerint van annyira fejlett, variábilis és strapabíró, hogy a müncheni szakértő közönség - akiknek a cég először bemutatta a megoldását - nagy jövő jósol ennek a (legalábbis a háztetőkre telepített napelemes megoldásokhoz képest) új irányzatnak is.

A Platio Solar annak az egyik példája, hogy „a háztáji energetika” is új, komplexebb utakat keres arra, hogy hol, mivel, hogyan lehet a háztartások mind nagyobb arányú önállósodását megoldani. Az úttörő megoldás elterjedésére – ahogyan a homlokzati napelemek megjelenésére is – egyelőre várni kell Magyarországon, de az nehezen képzelhető el, hogy a napelemes rendszerek iránti igények évek óta tartó felfutása ne érintené, ne olvasztaná magába az újító megoldásokat.

A napelemes telepítések népszerűségének oka nagyrészt az állami támogatásokban keresendő, de a hirtelen felrobbant piac nem csak sok házfelújítást és otthonfejlesztést, de sok erre a munkára szakosodott céget is generált, és ez sok esetben kontraproduktív hatást gyakorolt. „A napelemes rendszerek szakszerű kivitelezése sokkal bonyolultabb, mint ahogy tűnik, nem csupán a tetőre kell feltenni és kész. Több szakterületnek kell együttműködnie annak érdekében, hogy a rendszer optimálisan, biztonságosan termeljen hosszú távon villamos energiát” – közölte Lamos Zsolt, az Assix Intersolar ügyvezetője.

A tavaly több mint 2 MW lakossági napelemes rendszert megépítő és hálózatba kapcsoló cég vezetője szerint az is csak tovább fűti majd a piacot, ha mind többen belátják, hogy a valós, piaci áron vásárolható energiaárak mellett ma már 3-4 év alatt megtérülő beruházásról szól a napelemtelepítés. Lamos Zsolt a kkv szektorban látottak alapján úgy véli, hogy bár a magyar piacra csak most kezdett begyűrűzni a globális chiphiány (plusz a szállítási láncok akadozása, illetve az alapanyaghiány okozta problémák), és az otthonfelújítási támogatás megszerzéséhez ez év végéig meg kell kezdeni a teljes telepítési, engedélyezési és beüzemelési folyamatot, a napelemes boom nem fog leállni. „Egyre több olyan megkeresést is kapunk, amelyek pályázattól függetlenek, tehát önerőből is sokan próbálnak napenergiára váltani” – indokolta a cégvezető.

A napelemeken túl

Az ország egyik legtapasztaltabb napelemes rendszertelepítési operátorának számító napelemajanlat.hu ügyvezetője, Farkas Ferenc azonban más irányban is lát kitörési pontokat. Az elmúlt másfél évben folyamatosan erősödött ugyanis a megrendelői, ajánlatkérői igény arra, hogy a napelemes rendszerek mellett más energiahatékonysági, zöldenergiás megoldások is telepíthetők-e – és ha igen, mi, hogyan, mennyiért.

Ez az igényélénkülés hívta életre a futesajanlatok.hu portált, amely a napelemes ajánlatkérő oldal esetében bevált és kipróbált modellt a komplexebb ajánlatkérői igényekre szabva igyekszik kielégíteni. A többek között hőszivattyús rendszerek, energiatárolók, elektromos fűtés, klíma, szigetelés és napelemes rendszerek témakörben ajánlatkérést biztosító oldal szolgáltatásának az a lényege, hogy a lakossági (vagy akár céges) igényt a kivitelezői oldal kapacitási lehetőségeivel köti össze úgy, hogy az ajánlatkérő ingyenesen, a kivitelező cégek havidíjas megoldással léphetnek be a rendszerbe, ahol a két oldalt összekötő relevanciák alapján az ajánlatkérő gyorsan pontos megoldási lehetőségekhez, kontaktokhoz juthat.

Farkas Ferenc a Napi.hu-nak elmondta, hogy csupán három hónapja indult el az új operátor portáluk de, mint fogalmazott:

"Ma már ott tartunk, hogy az ajánlatkérési igény sokkal nagyobb, mint amit ki tudunk szolgálni." 

 

Ez azt jelenti, hogy az ajánlatkérésekre reagáló cégek megrendelés-teljesítési kapacitása kicsit lemaradt az igények mögött. A kereslet és a kínálat jobb kiegyenlíthetősége érdekében - mondta az ügyvezető - próbálják elérni azokat a kivitelező cégeket, amelyeknek vannak még szabad kapacitásaik.

„Arra számítok, hogy azok a kivitelező cégek, amelyek már gondolkodnak abban, hogy a fél év múlva kifutó, állami támogatások miatt nagy számú megrendelések után is jó volna munkákat találni, azok regisztrálni fognak nálunk, mert az oldalunk a többi energetikai ajánlattevő oldallal szemben képes lerövidíteni és részben automatizálni az ajánlatkérés-és ajánlatadás közötti időt és adminisztrációs munkát” – magyarázta Farkas Ferenc.

A rendszer algoritmusok segítségével minőségi találatokat biztosít az érdeklődő és a kivitelező számára. Ráadásul az automata válasz email-küldés is beállítható a rendszerben - aminek a szövegét az előfizető határozza meg (például annak függvényében, hogy a beérkező ajánlatokra a betervezhető vállalási időpontot állítja be az illető, vagy azt az információt közli, hogy mikor, milyen telefonszámról, ki fogja visszahívni az ajánlatkérőt). Az ajánlatkérő 1-3 órán belül megkaphatja az első válasz-emailt a válaszadó címéről annak köszönhetően, hogy a keresőrendszer beköthető a céges CMR rendszerbe is, és az ajánlatkérő beállíthatja, hogy 5 vagy 10 cégtől kér be az adott beruházással kapcsolatban ajánlatot. Talán ennél is fontosabb, hogy a rendszer algoritmusa arra is figyel, hogy a telepítő cég a lehető legközelebb legyen az érdeklődőhöz – így rövidre zárhatók a kiszállás, telepítés, elérhetőség garanciák szokásos problémák jelentős része.

A rezsicsökkentés már nem elég hihető

A Platio Solar térburkolati megoldásai és a Fűtésajánlatok szolgáltatása egy-egy példája annak, hogy a napelemek, illetve a háztartási energetika „mozgásban van”. E mozgás mögött egyre inkább az energiadrágulás a mozgatórugó, a következménye pedig az, hogy terjed az önellátás. Erre a következtetésre az Energiatakarék jutott, mely a témában kiadott minapi sajtóközleményében azt írta, hogy bár a magyar lakosság a rezsicsökkentett hatósági árak révén egyelőre közvetlenül nem érzi a drágulást, mégis egyre többen gondolkodnak el azon, hogyan lehetne növelni otthonuk energetikai függetlenségét.

Megnőtt az érdeklődés az otthoni energiatermelő eszközök, főleg a napelemek és a hőszivattyúk iránt.

„A növekvő árakra a cégek a fogyasztás csak rövid távon fenntartható csökkentése mellett kétféle megoldással reagálnak. Egyrészről az elektromos berendezések modernizálásával, alacsonyabb fogyasztásúakra cserélésével, másrészt saját energiatermelő kapacitás kiépítésével, jellemzően napelemek telepítésével. Közös jellemzőjük, hogy a megtérülési idő most sokkal rövidebb, mint fél-egy évvel ezelőtt volt”

– mutatott rá egy piaci jelenségre Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője, aki szerint a lakosság eközben a hírekből kiolvasott, növekvő ellátásbiztonsági kockázatokra igyekszik válaszolni.

Megváltoztak a motivációk: korábban főleg a villanyszámla lenullázása céljából és környezetvédelmi-fenntarthatósági indíttatásból telepíttettek napelemeket a tulajdonosok, az elmúlt hónapokban viszont egyre nagyobb teret nyer az energetikai függetlenség. „Tapasztaljuk, hogy növekszik az ellátásbiztonság miatt aggódóknak a száma és ez tükröződik az értékesített napelemes rendszerek típuseloszlásában is. Mérhetően nőtt a hibrid inverterek forgalma” – mondta el a szakértő.

A hibrid technológia lényege, hogy a napelemek az aktuális termelési feleslegüket nem az elektromos hálózatba táplálják be, hanem saját akkumulátorokban tárolják, ahonnan később felhasználható. Megfelelő technológiával teljes áramszünet esetén is tudja biztosítani legalább a legfontosabb eszközök – például a hűtők és a munkához használt számítógépek áramellátását. A megoldás még nem jelent teljeskörű önellátást, de közel van hozzá.